Az ősz hajú hölggyel, aki a szomszéd házban lakik, reggelenként szoktam találkozni, ha munkába megyek, vagy a boltba, ő meg a kutyáját sétáltatja.
Bognár Nándor újságíró
Néha meg-megállunk egy-két mondat erejéig, szót ejteni szűkebb-tágabb közéletünk figyelemre méltó eseményeiről. Így történt ez most is, ám ezúttal természetesen más nem kerülhetett szóba, mint a párizsi borzalmas vérengzés.
Ilyenre nem is emlékszem, mondta, hasonlóról sem hallottam soha, hogy embereket lelőjenek csak úgy, válogatás nélkül: időseket és fiatalokat, hazaiakat és külföldieket, mindenkit, aki csak eléjük került. Aztán soroltuk, immár ketten: olyan már volt, többször is, hogy valakit megöltek a pénzéért, arra is volt már sokszor példa a történelemben, hogy meggyilkoltak embereket a bőrszínük, a vallásuk, esetleg a politikai nézeteik miatt, de gyilkolni önmagában a gyilkolásért, pusztán azért, hogy félelmet keltsenek, ilyesmiről még nem nagyon hallottunk.
Mi lesz itt, mi lesz így velünk, ettől kezdve már mindig félnünk kell? – tette fel azokat a kérdéseket, amelyeket sokan mások is feltesznek mostanában. Aztán még néhány mondat elhangzott arról, hogy ő már látott, sőt, átélt háborút, és ezért is aggódik, meg persze valamennyire fél is; nehogy most is valami hasonló történjen, hogy esetleg most is háború legyen.
Száz százalékig biztos válaszokat az aggodalommal teli kérdésekre aligha tudna mostanában bárki is adni, hangozzanak el akár idehaza, akár a terrorcselekményekkel érintett területeken. Ami biztosnak tekinthető, hogy a jelenlegi információk alapján itt, Közép-Európában nem várható terrorcselekmény. Nincs jele annak, hogy Magyarország is a robbantások célpontjai közé tartozna.
Sok oka lehet ennek – például az a magatartás, amely a biztonságunkon őrködő szervezetek munkatársainak sajátja, akik kellő erővel, ugyanakkor türelemmel és hozzáértéssel kezelik ezt a mindennapinak semmiképp nem nevezhető helyzetet. Ide sorolhatók azok a kormányintézkedések is, amelyek – fenntartva a rászoruló menedékkérők befogadásának lehetőségét – gátat állítottak a „zöld határon” áthömpölyögni kívánók elé.
Érdemes és fontos azonban azt a reagálást is megemlíteni, amely általánosságban kialakult a magyarországi emberekben a menekülőkkel és a bevándorlókkal kapcsolatban, és ami nemcsak a jótékonysági szervezetek segítő közreműködését jelenti, hanem azt is: nálunk eddig sem voltak, és remélhetően ezután sem lesznek migránsellenes szélsőséges cselekmények. Ellentétben francia, német és egyéb gyakori nyugati példákkal: nálunk nincsenek bántalmazások és szállásfelgyújtások.
Visszatérve a várható események miatt aggódó, szomszéd házban lakó hölgyhöz: elmondtam neki, hogy túlzásnak, indokolatlannak tartom, hogy mindenkire gyanakodva nézzünk, akit nem ismerünk, és azt se javasoltam neki, hogy az élelmiszer-áruház pénztáránál sorban álláskor ezentúl nézze meg alaposan, ki áll mögötte. Vagy hogy az utcán mostantól kezdve vizsgálja meg minden szembejövő bőrszínét, szakállviseletét, ruházatát, hátha…
Ettől még kinyilváníthatjuk szolidaritásunkat a különböző terrorcselekmények áldozataival, együtt érezhetünk az áldozatok hozzátartozóival, sőt, el is hihetjük, hogy a rengeteg beérkező migráns között terrorcselekményekre vállalkozók is voltak, vannak – úgy általánosságban félnünk mégsem kellene. Vagyis – jelenlegi információinkra alapozva – mehetünk bátran az utcán, és vásárolhatunk továbbra is nyugodtan az élelmiszer-áruházban.
Forrás: metropol
