forrás: dailymail.co.uk

Theron újra nagyot villantott: szexis megjelenésével lassan mindenkit leköröz.

Minden szem Charlize Theron felvágott szoknyájára szegeződött

Azt, hogy Charlize Theron lába végtelen hosszúságú – lassan a legfiatalabbak is tudják. Mára pedig Theron is megtanulta, hogy lehet ezzel a testi adottságával az ujja köré tekerni a világot. Legalábbis annak férfi rajongóit. Persze az is előfordul, hogy átlátszó blúzokban sokkolja a világot, amit aztán másnap egy laza vállvonással nyugtáz, megtoldva egy  „mi volt ebben olyan nagy dolog?” kérdéssel.

Theron pontosan tudja, hogy az egyediség nagy dolog a saját szakmájában, ugyanakkor a másoknál már jól bevált kliséket olykor ő is szívesen alkalmazza.

 

Minden szem Charlize Theron felvágott szoknyájára szegeződött2
Az Jolie- Theron póz… Fotó: Getty Images

Mint például most A vadász és a jégkirálynő című film bemutatóján, ahol „angelinajolie-s” megjelenéssel tarolt. A majdnem csípőig felvágott hófehér, spagettipántos estélyiruhából pont úgy villantotta ki a lábát, mint néhány éve Angelina az Oscar-díj átadón. És ami akkor Angelinának is bejött,  neki is: egyszerűen lehetetlen volt nem rá figyelni  premier utáni fogadáson, azaz Theron tarolt…