Egy éve gyászolja Bajor Imrét özvegye, Ildikó.

2015-08-05_084055

Csütörtökön lesz az évfordulója a Kicsihuszár halálának, ám az egykori otthonában, a fülei házban (képünkön) még minden olyan, mintha épp csak átugrott volna a szomszédhoz egy hűsítő fröccsre. Minden ugyanott van, ahol ő maga hagyta, a könyvei, a kedvenc tárgyai, a ruhái a helyükön maradtak.

– Ildikót nagyon megviselte Imi betegsége. Akkor, abban a fél évben azonban nem volt más választása, erősnek kellett lennie, hiszen ő volt a férje támasza. A szeretett férfi halála után azonban begubózott, hónapokig ki sem tette a lábát abból a házból, amely kettejük közös menedéke volt, amelyben egykor ők ketten annyira boldogok voltak.

Igaz, a barátok próbáltak neki segíteni, szerették volna kirángatni ebből a helyzetből, de Ildikó nem akart felejteni. És most sem akar. Igaz, kezdi lassan elfogadni a tényt, hogy az ő Imréje sosem jön már vissza, a hatalmas űr még mindig ott tátong a szívében. Éppen ezért nem akar semmit eltenni, átrendezni, az egész ház inkább hasonlít egy múzeumra, mint egy otthonra – mesélte a nő egyik ismerőse, aki szerint az asszony már alig tartja valakivel a kapcsolatot. Pedig régen hatalmas bulik és kerti partik helyszíne volt Füle. Mára ez megváltozott, Ildikó szinte teljesen magányossá vált.

Forrás: PinkPencil