17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőHorgászat híreiMinden idők legnagyobbját fogták ki a Ráckevei-Dunából, egy 56 kilós busát és...

Minden idők legnagyobbját fogták ki a Ráckevei-Dunából, egy 56 kilós busát és nem engedték vissza, – elmondjuk, miért kellett volna visszahelyezni a vízbe! – videó (Szólj hozzá!)

Szabályosan, szájba akasztott módszerrel kifogták a Ráckevei-Soroksári Duna-ágból (RSD) az eddigi legnagyobb busát. A rekordfogás tömege 56 kilogrammot nyomott adatlapja szerint

– írja az index.hu a pecaverzumra hivatkozva.

(Azt azért elmondjuk, hogy a busa nem veszi fel a horgot, mert planktonokkal, vízi zölddel táplálkozik, így, ha a szájába akadt a horog, az véletlen volt! Ez csak is úgy történhetett meg, hogy szívta fel a táplálékot és beszívta a horgot is, ami éppen ott volt, másképpem kizárt! .. Tehát nem tévesszen meg senkit az index írása, hogy – „Szabályosan, szájba akasztott módszerrel kifogták”. mert ilyen módszer nem létezik! Hirmagazin.eu)

A Pecaverzum beszámolója szerint sorjáznak a különleges fogások az RSD-n, január 7-én ugyanis egy közel 3 kilós vágótokot jelentettek be, négy nappal később, délután fél négy előtt tíz perccel pedig partra került az eddigi legnagyobb busa.

busa-rsd

Fotó: pecaverzum.hu

A rekordfogás tömege 56 kilogrammot nyomott adatlapja szerint, hossza 133 centiméter, míg kerülete 104 centiméter volt. A gigantikus halóriás Tiszavári Gergő Attila horgára akadt fel szabályosan, szájba akasztott módszerrel. (? – Hirmagazin.eu)

portál úgy tudja, hogy a busa közvetlenül a szerelék vízbe érkezését követően jelentkezett, a beeső csalit tette magáévá. Információik szerint.

(Most már elég a baromságból. Szóval innen fúj a szél! .. Nyugodtan kérdezzen meg bárki egy horgász szakértőt, pl. Hernyák Aurélt, itt van egy kis videó tőle, vagy akiben megbízik, más horgászokat, mert a horgászok tudják, hogy a busa nem veszi fel a horgot.

A Magyar Horgászrend előírja, hogy amelyik hal beleakadt a horogba, azt vissza kell engedni, mindegy, hogy milyen hal!

Ennek fényében, „EZ A BUSA BEKAPTA A HORGOT”, hogy ne kelljen visszaengedni!  .. de ilyen nem létezik. Fájdalmas egy horgásznak visszaengedni egy ekkora halat, de.., vannak szabályok, amit be kell tartani, és egy ekkora hal anyahal, és felmerül sok kérdés a cikk olvasása kapcsán! Hirmagazin.eu)

A HALAT NEM ENGEDTÉK VISSZA A VÍZBE.

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség rekordlistáján jelenleg 13 darab busa található, a korábbi csúcstartót, egy 48,580 kilogrammos példányt Liangfeng Zhu fogta 2020 júniusában.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek