Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Milliárdos adójóváírást kaptak a betegek: lehet, hogy te is jogosult lennél?

A minimálbér öt százalékának megfelelő adóvisszatérítés igényelhető bizonyos betegségek esetén, a 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó élt ezzel a lehetőséggel, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe – írta a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok alapján.

A 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe. A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő szerint lehetséges, hogy több adózó lenne jogosult a kedvezményre a négymillió munkavállaló közül. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója úgy vélte, elképzelhető, hogy azért nem élnek többen a lehetőséggel, mert nem tudnak róla, pedig éves szinten a tavalyi 76,5 ezer forinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét.

A 2016-os adóévtől eltérően, 2018-ban már gyakorlattá vált a NAV-tól az igényelt összegek alapdokumentációk alapján történő megítélése.

Az szja-kedvezmény már 1995 óta igényelhető a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján, például cukorbetegség, Crohn-betegség vagy laktózintolerancia esetén. Magyarországon a felnőtt lakosság harmadát érinti a laktózérzékenység, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente átlagosan 770 ezer beteg jelenik meg cukorbetegség diagnózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ezret is eléri.

Forrás: penzcentrumhu

 

Kapcsolódó hírek

Egy új élet, egy új vonal – Az én neurografikai utam

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 10-én az Ő névnapjukat és a május 10-én születettek születésnapját ünnepeljük!  .. Időjárás ma és a napokban .. Napi horoszkóp, számmisztika, álomfejtés, álomszámok mára .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Tegnap, május 4-én, Magyarországon számos közszereplő és közintézmény emlékezett meg az anyák napjáról, kifejezve tiszteletüket és szeretetüket az édesanyák iránt.

Géza