Home Főhírek Belföldi hírek Miattuk nem kell félteni a migránsokat, mondják vadászok

Miattuk nem kell félteni a migránsokat, mondják vadászok

forrás: hirado.hu

Hatalmas bevételkiesésekről és növekvő vadkárról panaszkodnak a déli határ mentén a vadásztársaságok, amelyek a migránshullám miatt elrendelt szigorítások miatt több területről kiszorultak. A vadászkamara a kerítés felhúzása után a tilalom fokozatos feloldását látja megoldásnak.

A vadászoknak és a földművelőknek is komoly veszteséget okoz a déli határzár miatt a környéken bevezetett kilövési tilalom – mondták a hirado.hu-nak vadászok. Vincze Lajos, a barcsi székhelyű Rigóci Baráti Vadásztársaság vadászmestere úgy számítja, a szeptemberben elrendelt korlátozás miatt a területük kétharmadán nem tudnak vadászni, ennyi esik ugyanis a határtól számított két kilométeres tiltott zónába. Hozzátette, szeptember 23-án még öt kilométerről volt szó, de erős lobbizást követően ezt sikerült csökkenteni. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a beígért két fenékbe rúgás helyett csak egyet kapnak – fogalmazott.

A vadászmester szerint a tilalom óta a napi két-három állat helyett heti egyet ejtenek el, ami több okból is nagy anyagi kiesést okoz a társaságuknak. Eddig négy külföldi vendégvadászt kellett hazaküldeniük, és a szám tovább emelkedhet. Ők trófeákért jöttek a vadászat szempontjából különösen jó adottságú, nagy ártéri erdőkkel borított vidékre, és a korábbi tapasztalatok szerint két-három millió forintot hagytak volna a vadásztársaságnál az agancsokért.

vadászok
(MTI-fotó: Bugány János)

 

Az eladható vadhús mennyisége szintén drasztikusan csökkenhet, újabb veszteséget okozva. Kiemelte, hogy a tilalom az év kiemelt vadászati időszakában jött, amikor külső – tagdíjon felüli – bevételeik nagyobbik részére tesznek szert. Annak kapcsán, hogy az interneten elterjed egy drótakadályba akadt, elpusztult szarvastehén képe, a vadászmester azt mondta, valós veszély, hogy az állatok belegabalyodnak a határra telepített kerítésbe, és elhullanak. Hangsúlyozta, ez újabb kárt okozhat a vadásztársaságoknak, amivel Kemenszky Péter Somogy megyei fővadász is egyetértett.

Vincze Lajos azonban hozzátette, hogy az ő területükön még nem tud ilyen esetről, és a vadak előbb-utóbb megtanulják, merre veszélyes a közlekedés, valamint a nagyobb állatok akár át is tudják ugrani a drótakadályt, amelyhez hasonlók egyébként eddig is voltak az országban. A mezőgazdasági területek, magánerdők határán rengeteg kerítés van, ráadásul az orvvadászok rendszeresen helyeznek ki vadfogó hurkokat – mondta. A vadászmester azt is megjegyezte, szerinte nem csak az állatok, néhol az emberek is viszonylag könnyen átjuthatnak a magyar-horvát határon a migránshullám megfékezésére telepített kerítésen: végigmászhatnak a fölötte átnyúló ágakon, vagy a terepviszonyok miatt itt-ott alatta lévő lyukakon.


(MTI-fotó: Rosta Tibor)

 

A vadászati tilalom bevezetésének indoka, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt a rendőrség és a honvédség erői Csongrád megye teljes szerb és román határszakaszán műszaki munkálatokat és járőrtevékenységet végeznek, valamint a térségben bármikor megjelenhetnek az illegális migránsok kisebb-nagyobb csoportjai.

A trófeaszám és a vadhús-mennyiség csökkenés miatti kiesés azonban hagyján, mondta a vadászmester, mert nem csak egy hobbit lehetetlenített el a tilalom a környéken, de a mezőgazdaságnak is nagy veszteséget okoz. Ha nincs vadászat, több a vad, és így a vadkár is, ami jelentősen megnőtt, különösen, hogy az időjárás miatt több helyen még áll a földeken a kukorica. Eközben a növekvő vadkárt a bevételeik jó részétől eleső vadásztársaságoknak kellene állni – tette hozzá Vincze Lajos.

Darabos József, a Lakócsai Dráva Ártér Vadásztársaság elnöke szerint, bár náluk nincs kerítés, mert természetes akadályként végig a Dráva a határolja a területüket, a tilalom ott is érvényes, és hatalmas veszteséget okoz. Ők hét külföldi vendég vadászatát kellett, hogy visszamondják. A bevételeik majdnem feléről, nagyjából négymillió forintról kell lemondaniuk, ami az elnök szerint talán nem hangzik túl soknak, de esetükben meghatározó összeg, és ha a mostani helyzet hosszabb távon fennmarad, vadásztársaságok szűnhetnek meg. Valakinek legalább a vadkár fizetésébe ne kellene szállnia, különben nagy bajba kerülnek a helyi vadászok – tette hozzá.


(MTI-fotó: Kovács Attila)

Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára arról számolt be a hirado.hu-nak, hogy több megyéből is érkeztek panaszok hozzájuk, ezért múlt héten jelezték a problémákat a hatóságoknak. A kamara szerint a korlátozás fokozatos feloldása lehetne a megoldás, vagyis, hogy a tilalmat csak ott és addig tartsák fenn, ameddig a zöldhatáron továbbra is tartani kell a migránsok felbukkanásától. Több vadász szerint a területeiken eddig sem láttak migránsokat, most a kerítés felhúzása után pedig még kisebb ennek az esélye.

Vincze Lajos szerint a teljes körű korlátozás azért is nehezen érthető, mert a vadászat, épp a balesetek elkerülésére, nagyon aprólékosan szabályozott, számos biztonsági előírás betartásához kötött tevékenység, így nem gondolja, hogy a vadra hajtó fegyveresek honvédeket vagy migránsokat lőnének le. A vadászmester szerint az erdő és a Dráva menti terület eddig is tele volt gombászókkal, turistákkal, horgászokkal, mégis folyhatott a vadászat, a balesetek száma pedig országos szinten is elenyésző volt. Lehet, hogy ha a tilalom bevezetése előtt tájékoztató beszélgetésre hívják őket, jobban értenék, miért kell a határsávban a teljes körű vadászati tilalom – tette hozzá.

 

Exit mobile version
Megszakítás