Egész szilveszter éjjel lehet utazni a 2-es, a 3-as és a 4-es metróval, a HÉV-ekkel, valamint az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busszal Budapesten, az éjszakai járatok pedig a szokásosnál lényegesen sűrűbben járnak.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 3-as metró az ünnepek idején, január 5-ig minden nap – hétvégén is – Újpest-központ és a Nagyvárad tér között jár.

Az M1-es metró, vagyis a Kisföldalatti éjjel 1 óráig jár, azaz a belvárosi megállókban körülbelül negyed 2-kor lehet még felszállni rá.

Egész éjjel közlekedik

  • a 4-es és a 6-os villamos,
  • az 5-ös, a 7-es, a 8E és a 9-es busz
  • a HÉV minden vonalon

Az éjszakai buszok vonalán – néhány kivétellel – sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.

Az ünnepi időszak közlekedési változásairól bővebb tájékoztatás a bkk.hu/evvege címen olvasható.

A belváros felől a metrókat érdemes igénybe venni, mivel Újpest-központtól, a Móricz Zsigmond körtértől, az Örs vezér terétől, illetve a Nagyvárad térről a metróhoz csatlakozó éjszakai járatok sűrűbben indulnak. Káposztásmegyer felé a Nyugati pályaudvartól, Rákospalota felé Újpest-központtól, míg Kispest és Pestszentlőrinc felé a Nagyvárad térről indul a 914-es és a 950-es járat. A metrók és a nagykörúti villamosok által érintett főbb átszállópontoktól a megszokott éjszakai járatok sűrűbben indulnak a külső végállomások irányába.

2020. január 1-jén, szerdán a közösségi közlekedési járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek. Január 1-jén a hajójáratok nem közlekednek.

Mindemellett január 2-ig ingyenesen lehet parkolni a fővárosban.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, hogy 31-én a tanítási szüneti, január 1-jén a munkaszüneti menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka és újév hajnalán egyes járatok nem indulnak vagy korlátozásokkal közlekednek, egyes településeken a helyi járatok eltérhetnek ettől.

Nyitókép: Hirmagazin.eu
infostart, Hirmagazin.eu

ElőzőMerényletre készülhettek: terrortámadás előkészítése miatt tartóztatták le ezt a két férfit
KövetkezőVideóval búcsúzik 2019-től Orbán Viktor Miniszterelnökünk – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza