Home Főhírek Külföld Merkel fontos lépésnek tartja a keddi eredményt

Merkel fontos lépésnek tartja a keddi eredményt

forrás: MTI

Nagyon fontos lépést tettek az EU állam-, illetve kormányfői a kidolgozott nyilatkozat elfogadásával a német kancellár szerint. Merkel a csúcs után Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral is beszélt telefonon.

Nagyon fontos lépést tettek az EU állam-, illetve kormányfői a menekültválságról folytatott megbeszélésükről kidolgozott nyilatkozat elfogadásával, mert a dokumentum a Törökországgal kezdett együttműködés elmélyítéséről és a görögországi helyzet fenntarthatóságának biztosításáról szól – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a hajnalban véget ért brüsszeli uniós csúcsról.

A kancellár Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a nyilatkozatnak a balkáni migrációs útvonalon zajló áramlás megszűnéséről szóló része csupán „helyzetleírás”.

Ez a helyzet egyoldalú döntések miatt keletkezett, amelyeket Németország nem üdvözölt, mert fenntarthatatlan állapotokat idézett elő  Görögországban – tette hozzá Angela Merkel.

Ugyanakkor a nyilatkozat azt is megjelöli, hogy miként kell megszilárdítani a balkáni migrációs útvonalon és Görögországban kialakult helyzetet, vagyis a tagállami vezetők egy következetes dokumentumot fogadtak el – emelte ki a német kancellár.

 

Exit mobile version
Megszakítás