Továbbra sincs teljesen jól Rékasi Károly. A színész sebe ezúttal forgatás közben nyílt ki, mentőt kellett hozzá hívni…

Mentőt kellett hívni Rékasihoz, majdnem elvérzett

A Barátok közt forgatásán nyílt meg a seb a színész nemrégen műtött lábán, amely vérezni is kezdett, így mentőt kellett hozzá hívni, majd kórházban ellátni – írta a Borsra hivatkozva aBlikk.

Egyszer februárban már járt kórházban, ugyanis a belesete után ismételten meg kellett műteni lábát, mert nem indult be a baleset utáni csontképződés úgy, ahogy annak lennie kellett volna. Az, hogy miért nyílt meg a seb, biztosan nem tudni, viszont valószínűleg ismét túlzottan megerőltette Rékasi a lábát.

Februárban mentő vitte el az egyik forgatásra, ahol a stáb a forgatókönyvet is átírta, hogy ne ártson a színész szervezetének. Emellett persze neki is be kell tartania azokat a szigorú orvosi utasításokat, amelyeket kap, azonban Rékasi türelmetlenkedik – két hete ugyanis úgy döntött, hogy autóval fog menni a forgatásokra, amelyeket saját maga vezet, ugyanis szerinte ez az egyetlen módszer arra, hogy ne émelyegjen a kocsiban.

 

forrás: anna.hu