A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton idén év elején hosszú hetekre eltűnt a nyilvánosság elől és a rajongók már attól tartottak, esetleg a visszavonulását fontolgatja a sportág egyik legsikeresebb pilótája.

A Mercedes brit Forma-1-es versenyzője a napokban meglepő posztot tett közzé saját Instagram-oldalán. Lewis Hamilton itt jelentette be, hogy hosszú ideje küzd mentális és érzelmi problémákkal.

Máris nagyon kemény ez az év, ha figyelembe vesszük mindazt, ami körülöttünk történik. A folytatás folyamatos küzdelmet igényel, de harcolnunk kell, mert annyi teendőnk van még és annyi mindent elérhetünk

– írta Hamilton az MTI szerint. A versenyző a szurkolóit és követőit arról biztosította, hogy senkinek az érzéseivel és aktuális érzelmi állapotával nincs probléma, és „tudnotok kell, hogy nem vagytok egyedül, közösen ezen is túl leszünk”.

Az idei Forma-1-es szezon márciusban indult és már két versenyt is megrendeztek, az elsőt Bahreinben, a másodikat Szaúd-Arábiában. Az erősorrend jelentősen megváltozott a tavalyihoz képest, a Mercedes ugyanis már nem a dobogókért harcol és egyelőre csak a harmadik erőnek számít. A futamgyőzelemért a RedBull és a Ferrari harcol egymással.

 

Forrás: Life / Hirmagazin.eu

Forrás, fotó: AFP/Ozan Kose