Home Főhírek Gazdaság Mennyire népszerű az autóhitel idén?

Mennyire népszerű az autóhitel idén?

Mennyire népszerű az autóhitel idén?

Mint a legtöbb hiteltípus, így az autóhitel esetében sem mindegy, hogy milyen feltételek mellett írjuk alá a szerződést. A hitelfelvétel a jövőre szóló pénzügyi döntés, mely alapos meggondolást és körültekintést igényel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy minden információ birtokában célszerű döntést hozni, hiszen jó esetben is legalább 2-3 évig törleszteni kell majd havi szinten.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ennek ellenére is nagy népszerűségnek örvend az autóvásárlás és az ehhez szükséges hitelfelvétel. Mi áll a háttérben? Hogy lehet, hogy a pandémia közepén is előszeretettel vásárolnak a háztartások gépjárművet? Mi várható 2022-ben a területen? Tarts velünk, cikkünkben ennek járunk most utána.

A gazdaság jobban teljesít?

Az unásig hallott gondolat szinte már a könyökünkön jön ki. Tényleg jobban teljesítene a gazdaság, mint néhány évvel ezelőtt? Hol marad a világjárvány okozta válság, ami a mindennapi pénzügyekre is jelentősen rányomja a bélyegét? A heti bevásárlás során már érezteti hatását a drágulás és az infláció, viszont a lakossághoz érkező nagy mennyiségű pénz azt az érzetet kelti, hogy minden rendben, sőt, akár jobban is élünk, mint egy éve. A választásokhoz közeledve a társadalom változatos csoportjai részesülnek a pénzügyi kedvezményekben, így a hitelfelvételi kedv is növekedni látszik. Nincs ez másként akkor sem, ha az autóvásárláshoz szükséges szabad felhasználású hitelekről van szó.

Autóhitel új és használt gépjárműre is

A használt és az új autók iránti érdeklődés igencsak megváltozott az elmúlt időszakban. Ez utóbbiak gyártása is csökkenő tendenciát mutat, elsősorban a chip hiány és a gyárak időszakos leállásai miatt. Nem véletlen, hogy növekedni látszik a használt autók iránti igény. Sokan egyébként is azon az állásponton vannak, hogy jobban megéri használt négykerekűt venni, ugyanis jelentősen olcsóbban szerezhető be, mintha a szalonból gurulnánk ki vele. A szabad felhasználású hitel autóhitel gyanánt is funkcionálhat, így ráadásul nem szükséges igazolni a bank felé azt, hogy mire költöttük az összeget. Az viszont már megfontolandó, hogy a kereskedések által kínált hitellehetőségek közül válasszunk, vagy inkább magunk járjunk utána, és döntsünk a leginkább kedvező konstrukció mellett.

A fejlődés fokmérője?

A Pénzkalauz információi szerint az autóvásárlást, vagy a korábbi járgány lecserélését sokan az anyagi fejlődés fokmérőjeként tartják számon. Nyilvánvaló, hogy az évek múlása rányomja bélyegét a korábbi autó állapotára, s vannak helyzetek, amikor jobban megéri lecserélni azt, mint a folyamatos javítgatásokkal megőrizni a már elavult megoldások minőségét. Autóhitel segítségével, minimális önerővel sikerülhet a csere, sőt, a kereskedésekben akár be is számíttathatjuk a korábbi autót. Bár így akár százezrekkel kevesebbet kaphatunk érte, mint akkor, ha magunk hirdetnénk meg, de a mai kor embere nem szívesen bajlódik az eladással járó macerával. A potenciális vásárlókkal való találkozás, a kéretlen alkudozás olyan negatívumok, melyeket a legtöbben szívesen kihagynánk életünkből.

A mobilitás és a szabadság jelképe

A saját autó egyet jelent a szabadság és a mobilitás érzésével. Mindez nem csak a mindennapi közlekedés, bevásárlás kapcsán bír jelentőséggel, hanem akkor is, ha szabadidős tevékenységről van szó, vagy akár egészségügyi vészhelyzetről. Napjainkban sok háztartásban már több gépjármű is megtalálható. Fontos azonban tudni, hogy olyan árkategória mellett érdemes letenni a voksot, melynek fenntartása nem okoz majd gondot a hétköznapokban. Ez nem csak a szervizelésre, hanem a fogyasztásra és az esetleges javításokra, alkatrészcserékre is igaz. Az autóhitel ugyan megadja a lehetőséget a vásárlásra, de a további autófenntartás költségeivel is megéri előre kalkulálni.

 

Exit mobile version
Megszakítás