Home Életmód Életmód hírek Lesújtó történet: Norbert hallotta felsírni a gyermekét, majd az orvosok közölték, halva...

Lesújtó történet: Norbert hallotta felsírni a gyermekét, majd az orvosok közölték, halva született a baba – Feljelentést tett a kórház ellen a gyászoló zalai család..

Illusztráció: Northfoto

A zalai szülők több gyanús körülményt is felfedeztek kórházi „látogatásuk” során.

Horváth Norbert és felesége, Horváth Tarr Brigitta – akárcsak a legtöbb pár – közös gyermekkel szerették volna megpecsételni szerelmüket, ám akárhogy próbálkoztak is, a csöppség sehogy sem tudott megfoganni.

Végül a lombikprogramot hívták segítségül, és bár két évig küszködtek, végül Brigitta teherbe esett, s úgy tűnt, minden jól megy… egészen a szülés pillanatáig.

„Soha nem felejtem el azt a július 8-i napot. Altatásban voltam, amikor Karina császármetszéssel a világra jött…A férjem később mesélte, hogy a folyosón várakozva még hallotta, amint a gyermekünk felsír. Aztán csend lett.Amikor a szobában felébredtem, a férjem mellettem volt. Rosszat sejtettem, amikor a kérdésemre azt felelte, még mindig nem hozták be a kisbabánkat. Aztán benyitott két, szomorú arcú orvos. ‘Tragédia történt, meghalt a baba’ – mondták. Abban a pillanatban láttam a férjemet, ahogy épp megsemmisül. Fel se fogtam, mi történt. Azt feleltem, ez nem lehet igaz. Az orvos azt mondogatta, hogy nem tudják, mi történt, biztos, hogy beteg volt a babám” – idézte a gyásztól azóta is teljesen megroppant Brigitta szavait az atv.

A szülők azonban képtelenek voltak elfogadni az orvosok „magyarázatát”, főleg annak fényében, hogy korábban hiába kérték, hogy a kismama a fájdalmai miatt császármetszéssel hozhassa világra a gyermeket, a műtőben közölték velük, erre semmi szükség.

Norbert és Brigitta végül úgy döntöttek, jogi útra terelik az ügyet.

„A papíron az szerepelt, hogy a kislányunk halva született. Hogy 50 percig próbálták újraéleszteni. Csakhogy a férjem a folyosón hallotta, amikor a műtőben felsírt a pici. Ráadásul az orvosok utána egy szóval sem említették, hogy küzdöttek érte. Az ügyet már a rendőrség és a szakértők is vizsgálják… Miután kiengedtek a kórházból, másnap ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentést tettem az illetékes rendőrkapitányságon” – mondta a tragikus módon elhunyt csecsemő édesanyja, aki párjával együtt a legismertebb, műhibaperekre szakosodott ügyvédet, dr. Ábrahám Lászlót fogadta fel képviselőjének.

„Ebben az esetben az orvost büntetőjogi, a kórházat pedig polgárjogi, azaz kártérítési felelősség terheli. Sajnos, mindez már nem adhatja vissza a szülőknek az elveszített gyermeküket” – mondta az atv-nek adott nyilatkozatában Ábrahám László.

blikk, atv

Hirmagazin.eu

ElőzőMennyire népszerű az autóhitel idén?
KövetkezőFranciaországban rendkívüli állapotot hirdettek: Munkába állhatnak a COVID-os egészségügyi dolgozók is!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás