16.5 C
Budapest
2023. június. 7. szerda

Megvan Suhajda Szilárd pontos pozíciója, 3 serpa és egy helikopter tart felé

Dátum:

Megosztás:

A legfontosabb egyelőre nem ismert: életben van-e a hegymászó? Felesége szerint ennek a reális esélye kevés.

Mint késő este írtuk, tudják, hol van Suhajda Szilárd – a Mount Everesten szerdán eltűnt 40 éves expedíciós hegymászó, aki első magyarként igyekezett meghódítani a világ tetejét -, mostanra azonban a pontos pozíció is ismert, a nepáli keresőcsapat pedig úton is van felé, azonban az még mindig bizonytalan, hogy élve találják-e – derül ki az M4sport.hu-n olvasható beszámolóból.

A legfrissebb hírek itt!

A hegymászó 8780 méteres magasságban, a Hillary-lépcső aljában tartózkodott csütörtökön, mint korábban írtuk, az utolsó őt látó személyek szerint „életjeleket mutat” fagyási sérülések és agyi ödéma tüneteire utaló jelekkel – igaz, ez sok-sok órával ezelőtt volt már.

A portál úgy tudja, Suhajda kicsúszhatott a csúcs felé tartó kötélpályáról. Az is olvasható, hogy a csütörtökön észlelt mozgó alak nem a hegymászó volt, hanem egy 12 fős csoport utolsó segítője, ez a csoport láthatta eddig utoljára életben Suhajda Szilárdot.

Próbáltak még rávenni csütörtökön egy kínai holttestet lehozó csapatot, hogy forduljanak vissza Suhajda Szilárdért, de mire létrejött velük a kapcsolat, már minden tagja a 3-as alaptáborban volt, senki nem vállalta a visszautat.

Következik a helikopteres mentés, amivel párhuzamosan 3 serpa keresi meg Suhajda Szilárdot.

Hirado.hu
Hirado.hu

Felesége és legfőbb segítője szerint „a realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják”.

A legfrissebb hírek itt!

Utoljára 8795 méteres magasságban küldött jelet GPS-e, a hegycsúcstól szintben 53 méterre.

Nyitókép: Pixabay.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Gerard Butler, Linda Cardellini, Gary Oldman – A Hunter Killer küldetés – videó

Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál...

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

A 11 éves Sólyi Réka mindent vitt Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future...

Halálos baleset történt Budapesten tegnap éjjel – videó

Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat kedd éjszaka. A rendőrség a honlapján tudatta, hogy a karambolban többen megsérültek, egy...

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő - írja a ripost.hu Kedd Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két...