Hiába kereste meg a nagymamát, már késő.

Pártos Csilla fia számolhatja a napokat, hogy mikor érkezik hozzá a karhatalom, ha a megadott határidőig saját maga nem költözik ki a budai ingatlanból, és nem adja át a kulcsokat nagymamájának.

Május elején, minden bizonnyal karhatalmi segítséggel megy a végrehajtó ahhoz a házhoz, amelyben Pártos Csilla húsz évig lakott, de válás után arra kérte volt anyósa, Pécsi Ildikó, hogy költözzön ki, hiszen az ő nevén van az ingatlan és a bíróság is erre kötelezte őt jogerősen, végrehajthatóan már tavaly februárban. Ugyan a most jógaoktatóként dolgozó színésznő már kiköltözött, de fia, a 21 éves Csaba (a művésznő unokája) ennek nem tett eleget.

Mindvégig biztosak voltunk abban, hogy alaptalanul indította a pert, és azt el is veszítette volna miként ezt már korábban is nyilatkoztam. A rokontartási igény amúgy teljesen megalapozatlan volt, Pécsi Ildikót ez idő szerint nem terhelte semmiféle fizetési kötelezettség.

Az unoka szeretné megúszni

Pártosnak az a lépése, hogy a legutóbbi tárgyaláson elállt a rokontartási pertől a Kossuth-díjas színésznőt és ügyvédjét sem hatotta meg.

– Mindvégig biztosak voltunk abban, hogy alaptalanul indította a pert, és azt el is veszítette volna miként ezt már korábban is nyilatkoztam. A rokontartási igény amúgy teljesen megalapozatlan volt, Pécsi Ildikót ez idő szerint nem terhelte semmiféle fizetési kötelezettség. Május elején a kilakoltatási moratóriumot követően a végrehajtó karhatalmi segítséggel kiürítteti a lakást, amely az unokára is vonatkozik.

Azt is megkérdeztük az ügyvédtől, tudnak-e arról, hogy Pártos állítólag békülni szeretne.

– Ügyfelem soha nem zárkózott el semmilyen megkereséstől, megállapodástól, és főleg az unokájával szemben sem ő kezdeményezte a konfliktust. Nem akar semmi rosszat, de a mai napig érdemi ajánlat nem érkezett tőlük. Az unoka egyébként most már felvette a kapcsolatot a nagymamával és velem is tárgyalt, tehát, valószínűleg szeretné megúszni a kényszer kilakoltatást. A fiatalembernek is azt mondtam, tegyenek érdemi ajánlatot, de ez a mai napig nem érkezett meg. Szívesen elolvastuk volna, megvizsgáltuk volna és akár le is állítottuk volna a kilakoltatást, de nem kaptunk semmiféle ajánlatot, így nincs mire reagálnunk. Mi nyitva vagyunk, csak nem jöttek be az ajtón. – zárta némi iróniával szavait az az ügyvéd.

További részleteket tudhatunk meg a Kiskegyedből.

Forrás: blikkruzs.blikk.hu

FOTÓ: BLIKK