13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekMegtévesztik, majd megbüntetik az autósokat Erzsébetvárosban

Megtévesztik, majd megbüntetik az autósokat Erzsébetvárosban

Naponta tucatnyi autóst és motorost büntetnek meg Erzsébetvárosban, mert nem vették észre, hogy egyik napról a másikra megváltozott több utca forgalmi rendje.

Egy-egy szakaszon megfordították az egyirányú utcákban a kötelező haladási irányt, hogy így csökkentsék az átmenő forgalmat.

A trolik viszont továbbra is behajthatnak az ellenkező irányból, ami sokakat megzavar.

Az önkormányzati rendészek pedig szigorúan büntetnek. Sokak szerint mindez egyszerű pénzbeszedés. A DK-s Niedermüller Péter vezette önkormányzat szerint két hétig senkit sem büntettek meg – hangzott el az M1 Híradójában.

Augusztus 10-én vezettek be új forgalmi rendet Erzsébetvárosban, azóta a rendészek is figyelik a közlekedőket. A türelmi idő letelte óta pedig büntetnek.

Az autósok és a motorosok szinte egymás után hajtanak be a tilosba. Alig 40 perc alatt hetet, köztük külföldieket is megbüntettek az M1 stábjának jelenlétében: egyenként 30 ezer forintra. Összesen 8 önkormányzati rendész hajtotta végre a feladatot – derült ki.

Parkolóhelyek szűntek meg

Százhúsz parkolóhelyet is megszűntettek a DK-s Niedermüller Péter vezette hetedik kerületben. Itt korábban is hosszú ideig kellett helyet keresni, most ez még nehezebb.

A változás több utcát érint Erzsébetvárosban. Számos helyen úgy alakították át a rendet, hogy kerülőre kényszerítsék az autósokat és

helyenként óránként 30 kilométeres sebességkorlátozást is bevezettek.

A Király utcán sem lehet már folyamatosan végig haladni a Károly körút irányába, hanem a Kis Diófa utcát, a Dob utcát és a Holló utcát érintve kell kerülni. Így az eddigi egy kilométeres távolság harmadával nőtt. Ez az utazási időn is látszik: az autók percekkel tovább araszolnak, mint korábban.

Hasonló a helyzet a Wesselényi utcában is. Ott sem lehet már tovább haladni egyenesen a Teréz körút irányából, hanem a Klauzál utca, Dohány utca és Nyár utca érintésével kell kerülni.

Így a menetidő majdnem duplájára, a távolság pedig csaknem 500 méterrel nőtt az augusztus eleji állapotokhoz képest.

Hétköznapokon és hétvégén is gyakori a torlódás az utcákon, illetve a kereszteződésekben. A rendszeresen arra járók szerint a forgalom lassult.

Rontja a helyben élők életminőségét a változás

Az érintett utcákban élők közül többen nem örülnek a változtatásnak. Azt mondták a kipufogó gázok miatt a lakások szellőztetése nehezebb lett, illetve a zajterhelés is sokkal nagyobb, mint volt. Emellett az idősebb, olykor évtizedek óta ott élők közlekedése is veszélyesebb lett.

Az ügyben az M1 felkereste a VII. kerületi önkormányzatot is. Tőlük azt szerették volna megtudni, hogy miért így alakították át a közlekedést, előtte egyeztettek-e szakmai szervezetekkel és az érintett utcákban élőkkel, vagy hogy eddig mekkora bevételük származott a bírságokból.

Válaszukban arról írtak: az új forgalmi rendet nem ők, hanem a BKK alakította ki, a szakmai szervezetek, illetve a lakosok véleményét pedig majd beépítik a végleges közlekedési rendszerbe. Arra viszont nem tértek ki válaszukban, hogy eddig mennyi pénz folyt be a bírságokból.

A címlapfotó illusztráció.

M1

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work