Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Megszületett a kormányrendelet a virágboltok nyitvatartásáról

A virágboltok péntektől korlátozások nélkül nyitva lehetnek.

Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebookon, hogy változások jönnek a kijárási korlátozással kapcsoatban, ugyanis elmondása szerint az egészségügy felkészült és képes volna a tömeges megbetegedések kezelésére – írja a HVG.

A változások főként vidéken történnek. Mint a kormányfő elmondta, az időseknek, illetve a Budapesten és környékén – azaz a legfertőzöttebb területeken – élőknek továbbra is tartaniuk kell a fokozott óvintézkedéseket, a kijárási korlátozások vidéken enyhülnek.

A miniszterelnök azt is közölte, hogy az anyák napja méltóképp történő megünnepléséhez a virágüzletek május 1-jén, 2-án és 3-án korlátozások nélkül nyitva tarthatnak, és teljes nyitvatartási időben lehet vásárolni. Az erről szóló kormányrendelet szerda este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A további korlátozásokat érintő változásokról az elkövetkezendő két napban közlik a konkrét szabályokat: csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket – modta Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

hvg, blikk, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Háttér Társaság javaslatot nyújtott be egy LMBTQI közösségi ház létrehozására a fővárosi közösségi költségvetés keretében.

Géza

Az elmúlt években Magyarországon jelentős változások történtek az infláció alakulásában. 2024-ben az éves átlagos infláció 3,7% volt, ami jelentős csökkenést jelent a korábbi évek magasabb értékeihez képest.

Géza

A legdrágább hitel segítette leginkább az ajándékozást

Géza
Megszakítás