Székesfehérvár — Megtalálta a Blikk azt az üzletembert, aki a gyanú szerint azt ígérte Galambos Lajosnak, hogy 200 millió forintért cserébe elintézi, hogy a zenész elleni büntetőügyben – amelyben azóta nem jogerősen 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott – számára kedvező ítélet szülessen.

– Az egész egy hülye ötlet volt, amit egyedül találtam ki. Nem ismertem korábban Lajcsit, csak a sajtóból tudtam az ellene folyó ügyről. Ha úgy tetszik, az volt a célom, hogy lehúzzam Lajcsit – vallotta be a Blikknek K. K., aki azt kérte, ne írjuk le a nevét és ne mutassuk az arcát, a találkozóra is az ügyvédjével érkezett.

A jelenleg is házi őrizetben lévő férfi úgy meséli, a sofőrjével ment a trombitás boldogasszonypusztai birtokához, ám a zenész állításával szemben egyáltalán nem bujkált

202111058148 PZ A Blikk megtalálta K. K.-t, aki azzal kecsegtette Lajcsit, 200 millió forintért elintézi, hogy kedvező ítélet szülessen a büntetőügyében /Fotó: Pozsonyi Zita

– Lajcsi azt mondta, kikerültük a kamerákat. Ez nem igaz, még integettem is, hogy lásson, ám senki nem jött ki. Ekkor vettem észre a postást, akivel üzentem Lajcsinak. Fél órán belül ott is volt, és bár először megrémült, hogy nyomozók vagyunk, elmondtuk, nem vagyunk hivatalos személyek, még a személyinket is megmutattuk. Lajcsi elmondta, nagy bajban van, a felesége már el is költözött tőle és fél az ítélettől. Erre mondtam neki, tudok segíteni, de az nem igaz, hogy bármilyen politikusra vagy magas beosztású tisztségviselőre hivatkoztam, erről a lehallgatási jegyzőkönyvben sincs bizonyíték.

K. K. azt állítja, a zenész belement az üzletbe.

– Egy bekamerázott parkolóban találkoztunk, Lajcsi elmondta, hogy nem akar börtönbe menni. Vegyem úgy, hogy megállapodtunk, már csak a pénzátadás technikai részleteit kell megbeszélni. Kezet fogtunk, ami nekem egyértelművé tette, Lajcsi részéről rendben volt az üzlet – mesélte a férfi, aki, mint korábban megírtuk, a szintén gyanúsított, a 200 millió forint kölcsönadási szerződés elkészítésével megbízott dr. Puskás Ferenc ügyvéd irodájában találkozott újra Lajcsival. – Sajnálom, hogy belekeveredett egy ilyen kellemetlen szituációba…

Az üzletember szerint Lajcsi SMS-ben jelezte, élne az ajánlattal, de amikor találkoztak, már furcsán viselkedett.

– Folyton arról kérdezett, tudom-e, ki Orbán Viktor, Pintér Sándor vagy Polt Péter. Amikor elváltunk, már sejtettem, hogy mire ment ki az egész, és lehallgattak – magyarázta K. K., akinél két nappal később megjelentek a rendőrök és bilincsbe verték. – Szörnyű rossz érzés volt, hogy a kislányom és a várandós feleségem szeme láttára bilincsben visznek el. Összesen 91 napot töltöttem a börtönben, amit nem kívánok senkinek. A családomtól elzárva lenni a legnagyobb büntetés volt. Amikor megkaptam a nyomozati iratokat, talán morbidnak tűnik, de felnevettem. A mai világban ilyenért börtönbe kell zárni valakit, akit még el sem ítéltek? Ez az egész ügy túlértékelt, hiszen nem vettem át a pénzt, igazából nem történt semmi – bosszankodott a férfi, aki szerint Lajcsinak szintén gyanúsítottnak kellene lennie. – Ő ehelyett hadjáratba kezdett, színes mesét szőtt az egészből. Nem volt itt se bűnbanda, se fegyveres, félelmetes bűnözők. Rossz érzés fog el, ha látom az ügyről beszélni. Ha annyira félt és nem akart üzletet, miért találkozott velem többször is?

K. K. a letartóztatását követően beismerte, hogy 200 millió kért Lajcsitól. A férfi házi őrizetben van, így valószínűleg fia születésénél sem lehet ott.

– Nem tartom arányosnak a büntetést, de haragszom magamra, hogy a családommal ezt csináltam. Apás szülést terveztünk a párommal, bármelyik nap életet adhat a fiunknak, és úgy néz ki, nem lehetek ott és nem is tudok neki segíteni – szomorkodott. – Értem én, hogy Lajcsi nagyot akar mondani, de túl sok már itt a hazugság…

Lapunk megkérdezte Lajcsit is, hogy mit szól K. K. állításához.

– A nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánom kommentálni a nyilatkozatát. A bíróságon minden kiderül majd, én pedig bízom a független igazságszolgáltatásban – mondta lapunknak a zenész.

Elmaradt a szembesítés

K. K. ügyvédje elmondta lapunknak, hogy több érdekesség is van az ügyben.

– Igen aggályos, hogy míg az ügyben tanúként szereplő Galambos Lajos állítja, sosem volt szándékában elfogadni ügyfelem ajánlatát, az első találkozó és a hatóságok megkeresése között eltelt 18 nap. A lehallgatási jegyzőkönyvben nyoma sincs annak, hogy védencem bármilyen politikai személyre hivatkozva kérte volna a pénzt. Bár szerettük volna, ha ügyfelemet szembesítik Galambossal, erre nem került sor – mondta lapunknak dr. Pap Gergely ügyvéd.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Pozsonyi Zita