Az országos rendőrfőkapitány-helyettes tényfeltáró vizsgálatot indított az állítólag egy rendőrségi telephelyen lévő kocsi csomagtartójában talált holttest ügyében.

Mint arról elsőként beszámoltunk, K. Antal egy nyíregyházi női divatáruboltban késelte meg L. Évát. A nő annak köszönheti az életét, hogy Antalt egy arra járó ember megzavarta, emiatt a brutális támadó kereket oldott. Egy nappal később mátészalkai otthonában fogták el a rendőrök. A háznál, valamint más helyszíneken is lefoglaltak autókat. Az egyikből került elő L. Erzsébet teste. L. Erzsébet (†21) holtteste azonban nem a debreceni Nagyerdő mellett került elő, ahol a gyilkos hagyta édesapja autóját. Állítólag a testre csak napokkal később bukkantak rá egy rendőrségi telephelyen, ahova a lefoglalt autót vitték.

A rendőrség most közleményben reagált a találgatásokra, mégpedig azt fejtegetik hosszan, hogy nem reagálnak a találgatásokra. Azt viszont leírják, hogy az eset kapcsán tényfeltáró vizsgálat indult, és ennek az eredményétől függ, hogy mi történik majd az ügyben.

Közleményükben ezt írják:

„A rendőrség nem reagál találgatásokra.

Számos találgatás látott napvilágot a sajtóban annak kapcsán, hogy holttestet találtak egy nyíregyházi eladónőt 2018. november 22-én megkéselő férfi gépkocsijának csomagtartójában. A büntetőeljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja, annak részleteiről a rendőrség a korábbiakon túl bővebb tájékoztatást nem ad.

Az üggyel kapcsolatban a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes tényfeltáró vizsgálatot rendelt el, melynek eredményétől függően további eljárások válhatnak szükségessé. Vezetői kinevezésre vonatkozó személyzeti intézkedésre nem került sor; találgatásokra az ORFK nem reagál.

A rendőrség határozottan cáfolja a különböző internetes portálokon megjelent azon állításokat, miszerint a rendőrök a túlórák szigorítása miatt nem vizsgálhatták át azonnal a gyanúsítotthoz köthető jármű csomagterét. A halaszthatatlan nyomozási cselekmények végrehajtása semmilyen körülmények között nem függ attól, hogy szükséges-e túlóra elrendelése.”

Ezen felül a közleményben még azt írják, hogy ellentétben egyes cikkekkel, valójában nem korlátozzák jogellenesen a szabolcsi rendőrök túlórakifizetéseit.

Ezt így fogalmazták meg:

„Az ügyben az ORFK 2018 novemberében tényfeltáró vizsgálatot folytatott, amely megállapította, hogy felelős gazdálkodás folyik, nem történt jogellenes korlátozás.”

Hogy mit jelent ez, az rételmezés kérdése: azt is jelentheti, hogy nem korlátozták a túlórakifizetéseket, illetve jelentheti azt is, hogy korlátozták a felelős gazdálkodás jegyében, de nem jogellenesen.

Egyébként a gyilkos bravúros elfogásáról van videó, azt meg lehet nézni, hiszen tényleg veszélyes fickót kaptak el a zsaruk:

Forrás: Blikk.hu

Fotó: police.hu