Csütörtökön megkezdődött a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A seregszemle a versenyprogram 14 előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 6. és 15. között a baranyai megyeszékhelyen.

Az ünnepélyes megnyitón Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának főtanácsadója azt mondta: a POSZT nagy ünnep a magyar nyelvű színjátszás életében, szerinte nagyszerű és méltó rendezvényről van szó.

Fülöp Péter a hétfőn elhunyt Térey János író, költő, műfordító szavait idézve azt mondta: „nem szabad lenézni a nézőt. A néző nem nyújt be kívánságlistát, nem mondja, hogy szeptembertől júniusig Rómeó és Júliát akar nézni vagy a Charley nénjét. Megveszi a bérletet, és nézi, amit kap. Ha nem Shakespeare-t választod, hanem Marlowe-t vagy Ben Jonsont, akkor őket nézi, és általuk ismer meg valamit”. Ez különösen igaz a POSZT-ra szerinte, hiszen ott sincs kívánságlista.

Komoly előválogatás

Egy szigorú és szakmai szempontokat érvényesítő komoly és elhivatott előválogatás során áll össze a fesztivál programja. Azokból az előadásokból, amelyek nagy bizonyossággal a legjobbak voltak az előző évadban – jelentette ki a főtanácsadó.

Közölte: az a tény, hogy a POSZT-ra kiválogatott darabokat vita övezi, azt jelzi, nem érdektelen vagy közönyös unalomban elmerülő, hanem rendkívül élénk a magyar színházi élet. „Szenvedélyes, vitatkozó, elégedetlen, véleményező, azaz összességében nagyon is számít, hogy mi történik benne, számít minden esemény, minden bejelentés, minden válogatás, minden díj. Megmozgatja a lehető legszélesebb közönséget; nem hagy parlagon, hanem befogad. Ez a felfokozottság pedig jó, hiszen évről évre megemeli a POSZT rangját és a színházi, művészeti életben betöltött szerepét” – jegyezte meg.

 Kiemelkedés a hétköznapokból

Egy olyan rendezvény, amelyet ilyen felfokozottság kísér, fontos esemény, kiemelkedik más fesztiválok vagy versenyek sorából. Azt pedig tudjuk a drámairodalomból, hogy felfokozottságot katarzis követ. A katarzis pedig a hősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot. „Ez a POSZT maga. Kiemelkedés a hétköznapokból, ünnep, megtisztulás” – jelentette ki Fülöp Péter.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere hangsúlyozta: a POSZT-hoz az elmúlt tizenkilenc esztendőben hozzánőttek a pécsiek, azt mindenki magáénak érzi.  A város a továbbiakban is ragaszkodna eddigi szerepéhez a POSZT-tal kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a fesztivál a városban maradjon, mert „itt van jó helyen” – tette hozzá.

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója átadta a találkozó idejére a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendezőt kitüntették a Békés Megyei Önkormányzat által alapított Sík Ferenc-díjjal, és átadták a Magyar Teátrumi Társaság által kiírt “Színházat vegyenek!” című pályázat díjait is.

A megnyitót megelőzően a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található pécsi lakatfalon. A POSZT versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból.

A versenyprogramban tizennégy produkció kapott helyet – a hazai teátrumok mellett két határon túli magyar színház előadásait is láthatja a közönség.

A budapesti Katona József Színház és a Nemzeti Színház is két-két produkcióval szerepel. Az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház, a Pesti Magyar Színház is részt vesz a megmérettetésben egy-egy darabbal. A versenybe jutott 14 előadás között van a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója és a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a debreceni Csokonai Színház darabja is.

Szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók

A Szabadkai Népszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyprodukcióit is megtekintheti a közönség. Utóbbi Radu Afrim Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című darabja nyitotta a versenyprogramok sorát csütörtökön délután.

A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketing konferencia is várja az érdeklődőket. A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható.

A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én.

Hirmagazin.eu