Budapest — Egyetlen szót sem szólt rendőrségi kihallgatásakor a soroksári futó nő megölésével gyanúsított R. Szilveszter (40) – tudta meg a Blikk.

A férfit lebukása óta először tegnap próbálták szóra bírni a nyomozók, ám ő nem tett vallomást.

Hiába nem beszél a bűncselekményről R. Szilveszter, a Blikk újabb részletet tudott meg a gyilkosságról.

Információk szerint a férfi egy kerékpárral elütötte a futásba belefeledkezett Krisztinát, majd a komoly sérülések miatt földre került nőt behúzta a bokrok közé. Nagy valószínűséggel már korábban kinézte magának az áldozatát, és biciklin ülve, lesben állt, várta, mikor fut arra az édesanya, hogy lecsaphasson rá.Krisztina napi rendszerességgel futott azon az útvonalon, ezért a hajléktalanként ott csövező R. pontosan megfigyelhette az útvonalát. A támadás egy olyan helyen történt, ahol csak nagyon kevesen mozognak, házak pedig egyáltalán nincsenek.

Krisztina ugyanazon az útvonalon futott, kifigyelték

2013. szeptember 25-én Kardosné Gyurik Krisztina (†36) futni ment soroksári házukból. Ám a családanya soha nem ért haza, holttestét az otthonuktól pár kilométerre lévő Vizisport utca melletti fás-bokros részén találták meg. Gyilkosa bántalmazta, majd egy kötéllel megfojtotta a nőt.

A gyilkost öt évig hiába kereste a rendőrség, idén szeptemberben azonban a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak az évek óta börtönben lévő R. Szilveszter DNS-mintája és a holttesten talált anyagmaradványok között. A férfi betörés és lopás miatt töltötte börtönbüntetését.

A pesterzsébeti kötődésű férfi a lebukása után sem tett vallomást, ám annyit közölt a nyomozókkal: nem ő követte el a bűncselekményt, bár a gyilkosság időpontjában a helyszín közelében tartózkodott.

http://tenyek.hu/musoraink/tenyek/278346_elgazolta-a-futonot-gyilkosa.html

Forrás: Blikk