20.5 C
Budapest
2023. szeptember. 23. szombat

Még tovább lesznek érvényesek a decemberi bérletek a MÁV és a Volán járatain..

Dátum:

Megosztás:

A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az új év első napjaiban – közölte a Mávinform a honlapján szerda reggel.

A közlemény szerint szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.

Mint írták, a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható.

A tájékoztatás szerint a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy-fogyásától függően. December 31-én, valamint január 2-án és 3-án járatonként 1-4 kocsival többel közlekednek egyes InterCity vonatok, továbbá többlet kocsikkal közlekednek egyes sebesvonatok Budapest és Tapolca között is.

A szilveszterezőknek a vasúttársaság a biztonságos hazajutás érdekében az éjszakai, hajnali vonatok igénybevételét javasolja a gépkocsik használata helyett.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: az év végi ünnepnapok idején az autóbuszok a megszokottól eltérően közlekednek, szilveszterkor, valamint az újév napján több járat nem közlekedik, illetve az egyes településeken a helyi járatok is az általános közlekedési rendtől eltérően közlekednek. December 31-én jellemzően a hét utolsó tanítási szünetes munkanapja szerint, 2022. január elsején pedig a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok – tudatták.

A december 31-ről január 1-jére virradó éjszakán minden vonalon biztosítják az éjszakai HÉV-közlekedést. Január 1-jén és 2-án – szombaton és vasárnap – a HÉV a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint, január 3-tól – hétfőtől- a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint jár – írták.

Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

infostart

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep – Ne nézz fel! (Don’t Look Up) – videó

amerikai tragikomikum, vígjáték Két csillagász médiaturnéra indul, hogy figyelmeztessék az emberiséget a föld felé tartó, pusztító üstökösre. Az érdektelen...

Új idegenhonos meztelencsigafajok jelentek meg Magyarországon

A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) munkatársai elsőként jelezték öt meztelencsigafaj hazai jelenlétét, vagy megerősítették...

Itt a Microsoft Copilot, az MI-alapú virtuális asszisztens

Yusuf Mehdi, Corporate Vice President & Consumer Chief Marketing Officer – 9/21 – 11am ET Épp most lépünk be...

Így látják a magyar egészségügy helyzetét a VOSZ szakértői

A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás...