forrás: M1/Ma Reggel

Már rég itt vannak, és elsődleges feladatuk a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése – mondta a titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában.

Elemzések szerint az Európába – például hazánkon keresztül is – érkező muzulmánok között a múltjukat eltitkoló terroristák is vannak, akik miatt indokolt volna a menekültek hátterének sokkal alaposabb vizsgálata. Az EU határőrizeti szervének 2015-ös jelentése elismeri: nem tudják kiszűrni sem a migránsok közé rejtőzött terroristákat, sem a szíriai-iraki műveletekből a nyugati országokba visszatérőket.

hirmagazin_2015-09-02_091117

Ami most folyik, például a Keleti pályaudvarnál, már egyfajta „terroreljárás”, hiszen egy tömeg terrorizálja a normális, nyugodt életet azzal, hogy törvénytelenül gyülekezik, és ott próbál cirkuszt csinálni – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában. A közvélemény azonban elsősorban nem ettől fél, hanem attól, hogy olyanok érkeznek, akik terrorcselekményt hajtanak végre, ezen azonban már régen túl vagyunk, ezek az emberek már rég úton vannak, vagy már ide is érkeztek – fogalmazott a szakember. Ezeknek a terroristáknak az elsődleges feladatuk nem a robbantás, hanem a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése – tette hozzá.

Kiszűrni őket pedig nagyon nehéz, hiszen egyelőre a meglévő törvényeinknek, szabályainknak sem tudunk érvényt szerezni, a kerítéssel jelzett országhatáron önfeledten átlépő migránsokat a rendőr egyszerűen felsegíti a buszra, és Brüsszeltől is csak teszetosza megoldásokat látunk, miközben a hozzánk érkezők, úgy tűnik, bármire rávehetők, és nincsenek számukra sem törvények, sem szokásjogok Európában – fogalmazott a titkosszolgálati szakértő a Ma reggelben.

hirmagazin_2015-09-02_144431
VIDEÓ