Forrás: MTI

Már elérhető a www.krakko2016.hu weboldalról az a jelentkezési rendszer, amelyen keresztül a magyar fiatalok regisztrálhatnak a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-t.

A katolikus egyház legnagyobb ifjúsági eseményét – amelyen Ferenc pápa is részt vesz – 2016. július 25-31. között rendezik meg. A szervezők 2,5 millió résztvevőre, köztük négy-ötezer magyar fiatalra számítanak – olvasható a közleményben.

 

krakkói Ifjúsági Világtalálkozó

 

A magyar fiatalok a most megnyílt regisztrációs rendszer segítségével június 15-ig jelentkezhetnek. A szervezők önkéntesek jelentkezését is várják: az ő segítségükre mind az előkészületek, mind a krakkói magyar programok megvalósításában számít a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága.

A fiatalok már a világtalálkozó előtti hetet is Lengyelországban tölthetik: az egyházmegyék, szerzetesközösségek és lelkiségi mozgalmak által szervezett előtalálkozók jó alkalmat kínálnak a vendéglátó ország kultúrájának, lelkiségének megismerésére – írták.

Hozzátették: az Ifjúsági Világtalálkozó magyar honlapja folyamatosan tájékoztat a találkozóval kapcsolatos hírekről, a jelentkezés feltételeiről és a programokról.