Ron DeSantis Florida republikánus kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amely az Egyesült Államokban elsőként lehetővé teszi, hogy a déli állam lakosai pert indítsanak a nagy technológiai vállalatok közösségi platformjai ellen, amennyiben azok cenzúrázzák, vagy letiltják őket – számolt be az amerikai sajtó.

A kormányzó hétfőn a Floridai Nemzetközi Egyetemen, korábban letiltott influenszerek, szenátorok és a szólásszabadság számos szószólója társaságában jelentette be a döntést.

Mi leszünk az első tagállam, amely felelősségre vonja azokat a nagy technológiai vállalatokat, amelyek az amerikai történelemben valójában példa nélkül álló hatalmat gyakorolnak

– mondta DeSantis.

„A mi államunkban sokan vannak, akik megéltek cenzúrát és zsarnokságot Kubában, vagy Venezuelában” – utalt a Floridában élő, kubai és venezuelai gyökerű választókra a kormányzó, akit a 2024-es elnökválasztás egyik lehetséges republikánus jelöltjeként is emlegetnek. Majd hangsúlyozta: „ha a techcégek cenzorai megkülönböztető szabályokat alkalmaznak annak érdekében, hogy a Szilícium-völgy uralkodó ideológiáját részesítsék előnyben, akkor most majd elszámoltathatók lesznek”.

A július elsején hatályba lépő új törvény például arról is rendelkezik, hogy a bíróságok akár 100 000 dollár kártérítést is megítélhetnek egy magánszemélynek, ha egy közösségi médiaplatform cenzúrázza vagy letiltja a felhasználó tartalmát, vagy letiltja a felhasználó fiókját, illetve ha a cenzúrát és a tiltást nem a törvényben meghatározott módon alkalmazza.

Mindenki ezt olvassa most!

DeSantis példaként megemlítette, hogy számtalan embert távolítottak el a közösségi média felületeiről, akik korábban arról értekeztek bejegyzéseikben, hogy a koronavírus a kínai Vuhan városának egyik laboratóriumából származhat.

„Most pedig ez az elmélet központi témává vált” – fogalmazott a kormányzó. Kitért arra is, hogy Doanld Trumpot kitiltották a Twitterről, miközben Ali Hámeneinek, Irán legfőbb vezetőjének változatlanul megvan a Twitter-fiókja.

Ezentúl – a megtévesztő és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvény alapján – Florida állam főügyésze is keresetet indíthat azon vállalatok ellen, amelyek megsértik az úgynevezett SB 7072 Közösségi Média Platformok elnevezésű törvényt.

A jogszabály emellett a jövőben megakadályozza a nagy techcégeket abban, hogy letiltsák a floridai politikai jelölteket. Az állam választási bizottsága napi 250 000 dolláros bírságot szabhat ki minden olyan közösségi médiaplatformot üzemeltető társaságra, amely eltávolítja az állami pozíciók jelöltjeinek fiókjait vagy bejegyzéseit.

A floridaiaknak joguk van bárkit letiltani, a nagy technológiai cégeknek azonban nem az a feladatuk, hogy cenzúrázzanak

– mondta DeSantis. A kormányzó szerint a mostani törvény elfogadása „merész első lépés a nagy technológiai vállalatok zsarnokságának megfékezésére”.

A technológiai cégeket eddig az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott törvény 230. cikkelye védte a számonkéréstől. A passzus kimondja ugyanis, hogy például a közösségi internetes platformokat üzemeltető techcégek nem tartoznak jogi felelősséggel a felhasználók által közölt bejegyzésekért és kommentekért.

Mindenki ezt olvassa most!

A tavalyi választási kampányban Donald Trump republikánus elnök és az elnökválasztásból győztesen kikerülő Joe Biden demokrata párti politikus egyetértett abban, hogy valamit kezdeni kell a technológiai cégek sebezhetetlenségét biztosító szabályozással. DeSantis kiemelte: a törvény előírja a közösségi médiaplatformokat üzemeltető vállalatok számára azt is, hogy átláthatók legyenek a tartalom moderálását illetően, és felhasználóik megfelelő tájékoztatást kapjanak a változásokról.

„Florida visszaveszi a virtuális nyilvános teret, mint azt a helyet, ahol az információk és az ötletek szabadon áramolhatnak” – ezt Jeanette Nunez floridai kormányzó-helyettes jelentette ki hétfőn.

Szerencsére, Floridában olyan kormányzónk van, aki harcol a nagy tech-oligarchák ellen, akik mesterkednek, manipulálnak és cenzúráznak, ha valaki olyan nézeteket hangoztat, amelyek ellentétesek a radikális baloldali narratívájukkal

– fogalmazott Nunez.

Az utóbbi hónapokban nagy vihart kavart Donald Trump volt amerikai elnök törlése és kitiltása a legnagyobb közösségi médiafelületekről és videómegosztó portálokról. A legnagyobb közösségi oldalak – köztük a Facebook -, valamint mikroblog-szolgáltatók, mint például a Twitter, a Capitoliumnál január 6-án történt események után egymás után döntöttek arról, hogy eltiltják a volt elnököt fiókjainak használatától. Döntéseiket leginkább azzal magyarázták, hogy szerintük Donald Trump gyújtó hangú beszéde és közösségi felületeken megjelent üzenetei okozták a zavargásokat.

Mindenki ezt olvassa most!

(MTI)