Az énekesnő kínzó hátfájdalmakkal küzdött, melynek mindvégig a mellrák állt a hátterében.

Olivia Newton-John pár héttel ezelőtt visszamondani kényszerült turnéjának több állomását erős hátfájása miatt, ami gyakorlatilag az ágyhoz láncolta őt. Akkor még a 68 éves színész- énekesnő orvosai gerincproblémára gyanakodtak, most azonban kiderült, visszatért mellrákja. A híresség Facebook oldalán tudatta az elkeserítő hírt a rajongóival – írja a hirado.hu.

Közel 25 évvel ezelőtt diagnosztizálták a betegséget először a Grease sztárjánál, akkor a részleges masztektómia és kemoterápia után egy helyreállító plasztikai műtéten is átesett. A kiújult betegség most a hátában is áttétet képzett, ezért okozott számára kínszenvedést minden lépés már hetek óta.

Elmondása szerint sugárkezelésen és egyéb kiegészítő termesztés terápiának veti alá magát a közeljövőben és úgy tervezi, hamarosan a színpadra is visszatér.

A színésznő mindemellett biztosított mindenkit arról, hogy nagyon jó kezekben van, orvosai együttműködnek a Olivia Newton-John Rák és Wellness Centrum csapatával, amelyet maga alapított 2008-ban.

Az énekesnő bejelentésében arra kérte a sajtót, hogy ne keressék őt, nem fog interjút adni, most a legfontosabb számára a gyógyulás. Az elmaradt koncertekre szóló jegyek árait természetesen visszatérítik, az új időpontokról pedig a hivatalos weboldalon fogják tájékoztatni a rajongókat.