Egy 22 éves férfi és társa egy boltba bemászva mintegy 1 millió forint értékben lopott el telefonokat, amelyeket aztán egy közeli vízelvezető árokban rejtettek el.

(Forrás: police.hu)

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint 2018. február 19-én 1 óra 30 perc körül egy biztonságtechnikai cég alkalmazottja arról tett bejelentést a rendőrséghez, hogy egy Polgáron található telekommunikációs szolgáltató boltjából betörésről érkezett riasztás hozzájuk. A cég alkalmazottja a bolthoz érve látta, hogy az üzlet kirakatát betörték. A rendőrök a helyszínen széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét.

„A nyomozók B. Róbertet és 17 éves társát otthonaikban elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták a két polgári fiatalt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság 2018. február 22-én elrendelt”

– írják a police.hu oldalon.

police.hu

A két férfi a nyomozás adatai szerint kővel törte be a kirakat üvegét, majd a boltba bemászva megközelítőleg 1 millió forint értékben loptak el mobiltelefonokat. A készülékeket aztán egy közeli vízelvezető árokban rejtették el; a rendőrök ezeket megtalálták és lefoglalták.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.

Forrás: eloben.hu