1.3 C
Budapest
2023. december. 9. szombat

Magyarország is szerepelt az USA halállistáján

Dátum:

Megosztás:

forrás: M1 Híradó

Egy korabeli dokumentum szerint a hidegháború idején, ha elmérgesedett volna a nagyhatalmak közötti helyzet, akkor az amerikaiak akár Magyarországra is dobhattak volna atombombát.

Egyáltalán nem meglepő, hogy Magyarország is szerepelt az Egyesült Államok halállistáján – így kommentálta a Híradónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő a nemrégiben nyilvánosságra került információt. Vagyis, hogy egy korabeli dokumentum szerint a hidegháború idején, ha elmérgesedett volna a nagyhatalmak közötti helyzet, akkor az amerikaiak akár Magyarországra is dobhattak volna atombombát.

Magyarország is szerepelt az USA halállistáján

1945. augusztus 6-án egy amerikai bombázó fedélzetéről dobtak atombombát Hiroshimára. A vakító villanással és gombafelhővel kísért robbanás után több mint 100 ezren haltak meg a japán városban. Ez volt az első eset, hogy háborúban nukleáris fegyvereket használtak. Alig két évvel a támadások után kezdődött a hidegháború – azaz a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, a nyugati és a keleti blokk szembenállása.

Most nyilvánosságra került azoknak a célpontoknak a listája, amiket Amerika akkoriban atombombával támadott volna. Magyarország is köztük van. A fegyverek között egy 60 megatonnás atombomba is volt, ami négyezerszer nagyobb erejű, mint a hiroshimai.

A biztonságpolitikai szakértő szerint nem meglepő, hogy Magyarország is szerepelt a listán, mert a támadásokat a szovjet blokk légibázisai ellen tervezték. Ezek között volt a berettyóújfalui, illetve a tököli katonai repülőtér is. Georg Spöttle a Híradónak azt mondta: sokkal aggasztóbb, hogy Európában 1200 lehetséges célpontot jelöltek ki és ezek között civil helyek is voltak.

Magyarország is szerepelt az USA halállistáján
1945. augusztus 9-én készült kép a Nagaszakira ledobott amerikai atombomba gombafelhõjérõl. A hirosimai atomtámadás után három nappal Nagaszakira ledobott atombomba 74 ezer ember ölt meg azonnal és további 75 ezer ember sebesült meg. (MTI/EPA/Nagaszaki Atombomba Múzeum)

A listán csak a városok nevei szerepelnek, a célok pontos megnevezését kódok helyettesítik. Ezek alapján Budapesten a nagytétényi vegyi üzem lehetett az egyik célpont. A szakértő szerint nem biztos, hogy az amerikaiak tudták, hogy az valójában jelent-e veszélyt.

„El tudom képzelni, hogy anno sem a CIA-nak, sem pedig az amerikai hadsereg elhárításának nem voltak pontos adataik arról, hogy a varsói szerződés tagállamaiban milyen típusú gyárak vannak” – mondta Spöttle. Hozzátette, az amerikaiak a kémrepülőgépek felvételeiből minden nagyobb gyár esetében arra következthettek,  hogy esetleg katonai üzemről van szó, vagy nagyon gyorsan át lehet alakítani azokat katonai üzemmé.

A papírok szerint a Szovjetunióval szövetséges kelet-európai államokra kisebb töltetű bombákat dobtak volna az amerikaiak. A hidegháború idején az Egyesült Államoknak 22 ezer nukleáris robbanófeje volt, ezek száma mostanra jelentősen csökkent.

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Finnország válaszától Zelenszkij az őrület határára kerülhet

A finn legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozatában úgy döntött, hogy az ország nem adhat ki Ukrajnának egy terrorizmussal...

A Netflix egyik 2023-as debütáltja: Mindent szabad – videó

Mindent szabad (Fair play) Amikor egy méregdrága pénzügyi cégnél szóba kerül egy áhított előléptetés, a szerelmesek, Emily (Phoebe Dynevor)...

Az EU-tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország közel egymilliárd eurót kapjon – egy éven belül

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország módosíthassa a nemzeti helyreállítási tervét....

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool + videó

Nehezen indult be a gépezet, de végül győzni tudott a Liverpool a sereghajtó Sheffield otthonában a Premier League...