Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Magyarország is felkészül – Közleményt adott ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ a járvány kapcsán: erre kötelezik az egészségügyi intézményeket

Magyarországon nincs koronavírusos beteg, és kevés az esélye a járványnak; a Nemzeti Népegészségügyi Központ felkészült a szükséges intézkedések megtételére és jelentési kötelezettséget ír elő az egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a helyi hatóságoknak

– közölte a központ szombat este az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazta mindazokat a járványügyi kritériumokat, amelyek alapján eldönthető, melyik beteget kell az új koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban gyanúsnak, illetve igazoltan fertőzöttnek tekinteni, emellett javaslatot tett a laboratóriumi teszteléshez is.

A WHO kérte a nemzeti hatóságokat, hogy a valószínűsített és a megerősített eseteket 24 órán belül jelentsék a világszervezetnek – tették hozzá.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közölte, az elvárásnak Magyarország is meg fog felelni: az országos tisztifőorvos utasítja az egészségügyi szolgáltatókat és a helyi népegészségügyi hatóságokat, hogy a fertőzésgyanús eseteket haladéktalanul jelentsék a központnak.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Népegészségügyi központ: rohamosan terjed egy veszélyes betegség..

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza

Vitaminok szerepe a hormonális egyensúly megőrzésében a változókor után

Kovács Karolina