Első fokon az Átlátszónak adott igazat a Fővárosi Törvényszék, így a Diákhitel Központnak ki kell adnia azokat a dokumentumokat – köztük az árlistákat is –, amelyek alapján bizonyítható vagy cáfolható lenne Magyar Péter kijelentése.

A Tisza Párt alelnöke azt állította ugyanis, hogy túlárazott szerződéseket kötöttek a kormányközeli Balásy-cégekkel. A bíróság nem fogadta el az érvelést, hogy az árlista üzleti titok lenne, vagy hogy ne minősülne közadatnak.

Az azóta pártot alapított Magyar Péter, a Diákhitel Központ volt vezetője február elején a Partizánnak adott első interjújában többek között azt mondta, azután távozott 2022-ben a Diákhitel Központ Zrt. éléről, hogy szóvá tette, a kormányzati kommunikációt végző Balásy Gyula-féle cégek, a Lounge Design illetve a New Land Media „a piaci árnál háromszor, olykor hatszor drágábban” dolgozott a Zrt.-nek – és azt sem jó minőségben. Az Átlátszó ennek az állításnak a bizonyítékait (vagy cáfolatait) próbálta megszerezni.

Ezért közadatigénylést nyújtottak be a Diákhitel Központhoz, kérve, hogy küldjék meg számukra azokat az iratokat, amelyekből kiderülnek a megbízásokkal kapcsolatos részletek. Miután azonban hosszú időhúzás után egyértelművé vált, hogy nem fogják kiadni a Balásy-cégek árlistáit, beperelték az állami céget az adatokért.

Három tárgyalási napot követően meghozott ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a Diákhitel Központot, hogy 45 napon belül küldjék el a Lounge Design Kft., a New Land Media Kft., illetve a Diákhitel Központ Zrt. által 2018. január 1. – 2022. december 31. között kötött szerződések mellékleteit.

Továbbá ugyanezen időszakra vonatkozóan minden olyan iratot is megismerhetünk az elsőfokú ítélet szerint, amelyek az említett cégekkel kapcsolatos szerződések megkötése során keletkeztek, vagy a megbízások teljesítésére vonatkoznak.

A Diákhitel Központ a per során többek között azzal védekezett, hogy az adatperünk elkésett, és hogy az általunk kért árlisták üzleti titkot képeznek. Sőt, a szerződés mellékletében rögzített árak még csak nem is tekinthetők közadatnak

Csakhogy a Diákhitel Központ a Magyar Állam száz százalékos tulajdonában és kizárólagos befolyása alatt álló gazdasági társaság, közpénzből jött létre és azzal gazdálkodik. A törvény szerint pedig

minden közpénzzel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a gazdálkodásával..

A Diákhitel Központnak 15 napja van, hogy fellebbezzen a döntés ellen.

Forrás

Hirmagazin.eu