Magyar–izraeli járműipari vegyesvállalat megalakítását jelentették be Tel-Avivban

Dátum:

WeVid néven magyar–izraeli járműipari vegyesvállalat megalakítását jelentették be Tel-Avivban vasárnap.

A Tel-Aviv-i nagykövetségen vasárnap bemutatkozott a helyi gazdasági és közlekedési szakemberek előtt az új magyar–izraeli vegyesvállalat, amely vezető nélküli autóbuszokhoz fejleszt az utasok és az irányító központ közötti interaktív kommunikációs rendszert.

Az eseményen ismertették a ZalaZone járműipari tesztpályát is, amely biztosítani fogja az újonnan létrejött vegyesvállalat számára szükséges kutatási–fejlesztési környezetet.

Az egybegyűlteket köszöntötte Benkő Levente, Magyarország izraeli nagykövete, majd ismertette a magyar járműipari fejlesztések eredményeit, és elmondta, hogy Magyarországon jelen van negyvenhárom a világ száz legnagyobb gépjárműipari beszállítójából, és egyre nő a gyártás mellett a szektor kutatási–fejlesztési kapacitása is.

Szolnoki Szabolcs, a követség tudományos és technológiai attaséja elmondta, hogy a magyar és az izraeli vállalat a külképviselet segítségével talált egymásra, hogy együtt pályázzanak a Magyar–Izrael Kutatás–Fejlesztési Alap három+hárommillió euróra emelt, mindkét ország által támogatott forrásaira.

Daniel Zucker, az izraeli miniszterelnöki hivatal innovatív közlekedési megoldásainak koordinátora emlékeztetett a már három éve elkezdődött magyar-izraeli járműipari együttműködésre, és gratulált az első jelentős eredményhez, a vegyesvállalat létrejöttéhez.

A vasárnapi rendezvény előzetes része volt a hétfőn kezdődő, kétnapos Smart Mobility Summitnak (Okos Közlelekedés Csúcs), Izrael vezető gépjárműipari csúcstalálkozójának.

Magyarországot idén már harmadszor delegálhatott előadót a rangos nemzetközi eseményre, idén Simon Péter, a zalai tesztpálya kereskedelmi és üzletfejlesztési  vezetője személyében.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

weblap4u banner

Népszerű

További hasonló
Related

Lauterbrunnen völgy: A túlzott turizmus kihívásai és megoldásai..

Bevezetés A svájci Berni-Felvidék szívében található Lauterbrunnen völgye festői szépségéről...

Matthew Perry halála: Nyomozás és körülmények..

Bevezetés Matthew Perry, a világhírű színész, aki leginkább a „Friends”...

Május végén rendezik meg a ScaffChamp-et, vagyis az Állványozók Világbajnokságát a litván fővárosban, Vilniusban.

A Layher Kft. által Tiszaújvárosban megrendezett selejtezőn dőlt el,...