A nyugati vezetők elégedetten fogadták vasárnap Abu al-Bagdadi terrorista vezér halálhírét, amellyel szemben Moszkva kételkedését fejezte ki, Teherán pedig gúnyos hangú üzenetet tett közzé.

A legtöbb vezető ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem ezzel nem ért véget.

Az al-Furkán hírportálon 2019. április 29-én közreadott videofelvételről készített képen Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vezetője (Fotó: MTI/AP)

Florence Parly francia védelmi miniszter a Twitteren azt írta : „Ez egy terrorista korai visszavonulása, de nem a szervezeté. Gratulálok amerikai szövetségeseinknek ehhez a hadművelethez. Folytatjuk szakadatlan harcunkat az Iszlám Állam ellen partnereinkkel.”

Boris Johnson brit kormányfő Twitter-üzenetében azt írta: „Al-Bagdadi halála a terror elleni harcunk fontos pillanata, de a csata még nem ért véget az ördögi Iszlám Állam ellen. Tovább dolgozunk koalíciós partnereinkkel együtt, hogy egyszer s mindenkorra véget vessünk a Daes (az Iszlám Állam arab neve) gyilkos, barbár tevékenységének.”

Boris Johnson

@BorisJohnson

The death of Baghdadi is an important moment in our fight against terror but the battle against the evil of Daesh is not yet over.

We will work with our coalition partners to bring an end to the murderous, barbaric activities of Daesh once and for all.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tanácsadója közölte, Törökország büszke arra, hogy NATO-szövetségese, az Egyesült Államok segített igazságot szolgáltatni egy megrögzött terrorista ügyében. Ma megemlékezünk Abu al-Bagdadi civil áldozatairól és hős katonáinkról, akik életüket vesztették azért, hogy megvédjék a világot a Daes terroristáitól. Törökország a terrorizmus elleni küzdelem védőbástyája, és továbbra is szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és másokkal a terrorizmus és annak minden formája elleni harcban.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő egy izraeli katonai támaszponton tett látogatásán kijelentette, gratulálni szeretnék Trump elnöknek a mély benyomást keltő teljesítményhez, amely elvezetett al-Bagdadi meggyilkolásához. Ez tükrözi közös eltökéltségünket az Egyesült Államokkal és az összes szabad országgal arra, hogy harcolunk a terrorszervezetek és terrorista államok ellen. Ez mérföldkő, de a hadjárat még előttünk van.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, al-Bagdadi elleni rajtaütés Donald Trump amerikai elnök határozottságának bizonyítéka – jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök a CBS televízióban vasárnap.

Mike Pence – Donald Trumphoz hasonlóan – Amerika számára nagyszerű napnak nevezte al-Bagdadi likvidálásának napját. Egyben a rajtaütést végrehajtó amerikai különleges erők bátorságát és professzionalizmusát is dicsérte.

Az alelnök a CBS televízió Szemben a nemzettel című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában elmondta: a Fehér Ház washingtoni idő szerint szombaton reggel kapott olyan hírszerzési információkat, amelyek nyomán az elnök meghozta a döntést a cselekvésre.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak elmondta, hogy Oroszország védelmi minisztériuma nem rendelkezik hiteles információval arról, hogy amerikai katonák Idlíb (tartomány) feszültségcsökkentési övezetének Törökország által ellenőrzött részében műveletet hajtottak végre az Iszlám Állam volt vezetője, Abu-Bakr al-Bagdadi újabb megsemmisítésére.

Mohamed-Dzsavad Azari iráni tájékoztatási miniszter a Twitteren al-Bagdadi megöléséről azt írta: „ez nem egy nagy ügy. Önök csak a saját teremtményüket ölték meg”.

Az iráni kormányszóvivő szerint al-Bagdadi halála nem jelenti az Iszlám Állam és ideológiája végét.

Hirmagazin.eu