Hamarosan elér az afrikai kontinensre az a Magyarországról elindult darázsölyv, amelynek útját műholdas jeladóval követik.

A befogás napjáról Máriának elnevezett tojó darázsölyv nemrégiben haladt el a francia-spanyol határ felett, hogy várhatóan Gibraltárnál keljen át Afrikába – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az első műholdas jeladó 2014-ben került fel egy hím darázsölyvre a Fertő-Hanság Nemzeti Park megbízásából Lipót térségében.

A madár alapvetően új információkat szolgáltatott a fajról, hiszen nem a középső, hanem

a magyarországi madárfajoknál ritka nyugati útvonalon repült négy éven át is ugyanoda, Északnyugat-Kamerunba, tavasszal viszont hurokvonulást leírva már Olaszországon keresztül tért vissza Magyarországra.

A most megjelölt, Mária névre keresztelt madár augusztus 9. után még három napig a befogás helyén, Baja térségében tartózkodott, majd egy hetet a Mecsekben töltött. Innen indult el 21-én, de Észak-Olaszországban nem fordult délnek, hanem sok helyen szinte méterre pontosan lemásolta a hím madár útvonalát, és nyugat-délnyugati irányban haladt feltételezhetően a Gibraltári-szoros felé.

Útját bárki nyomon követheti az interneten, így a szakemberek és az érdeklődők egy időben kapnak választ arra, hogy ez az afrikai átkelés mikor következik be, és ez után milyen útvonalon és hova repül a madár.

Az InfoRádiónak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa elmondta, hogy Mária mellett már közel két tucatnyi faj több száz egyedét lehet már nyomon követni az interneten. Elmondta azt is, hogy

egy jeladós madár mozgásának megfigyeléséből akár egy év alatt is többet tudhatunk meg az állatfajról, mint a megelőző évszázadok, évezredek alatt.

Nyitókép: (Fotó: Kalocsa Béla)
Forrás: infostart.hu

ElőzőElolvadt a Ferencváros kétgólos előnye a Vidi ellen
KövetkezőEgyszerűen igényelhető a KRESZ-vizsgához az állami támogatás
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza