Madár Tamás a Balkan Fanatik együttes zenésze, valamint mostanában tv-ben is láthatjuk Hernádi Judit és Reviczky Gábor társaságában, ugyanis a Butiquehotel.hu sorozatban szerepel. A színész-rapper-rádiós műsorvezető élete finoman szólva nem volt könnyű.

Madár Tamás

Ennek ellenére nem hibáztat senkit, hanem inkább megpróbálja helyretenni a dolgokat, megoldani a problémákat. Őszinte gondolatokat osztott meg a rajongókkal.

„ Most a Butiquehotel nagyon aktuális. Nem munka szempontjából, mert a forgatáson már túl vagyunk; inkább abból a szempontból, hogy az évad derekánál tart a vetítése. Így, aki nézi vagy nézte eddig, az most már tudja ki az a Borisz. Bár a figura még sok kérdést felvethet az emberekben, ahogy bennem is felvetett, amikor a megformálásával ügyködtem… Sajnos nem lesz második évad – ez már kiderült –, így nem fogja megtudni a néző, hogy valójában honnan is jöttem, ki is vagyok én ebben a történetben.

Néha akcentussal beszélek, néha nem, néha orosznak vallom magam, néha meg görögnek vagy töröknek. Ha összeadom a részekben elhangzott információkat, amik Borisz száját elhagyják, akkor körülbelül 74 éves kellene legyen és nagyjából 10 különböző országban élt .”- árulta el a zene.hu-nak

A sorozatnak valóban nem lesz már több évadja, sajnos kijelenthetjük, hogy nem hozta meg a várt sikert. Ez talán borítékolható volt, de talán nem, hiszen nagyszerű színészek szerepelnek benne. Ennek ellenére Tamásnak nagyszerű lehetőség volt ez, hiszen ahogyan ő is mondta, rengeteget tanulhatott olyan nagyszerű művészektől, mint Hernádi Judit vagy éppen Reviczky Gábor.

„– A rádió életem egy nagy szerelme lett. Február elején lesz egy éve, hogy csinálom. Egy nagyon humánus, értelmes, jó érdekeket képviselő, profi, minőségi munkát végző csapat tagja vagyok. Rengeteget tanulok, rengeteget kapok. Napról napra fejlődök benne.”- mesélte Tamás

Egyre inkább kezdi bontakoztatni a szárnyait a rádiózás területén is. A zenés műsora az „1001 és nem éjszaka” címet kapta. Ezt azonban az „1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyve előzte meg és gyakorlatilag ez alapján szerkeszti a zenész műsort is. Ott lehetőséget nyílik a magyar zene kiemelkedő alakjait egy kicsit faggatni, interjúvolni. Egy éjszakai sávban pedig Dr. Csernus Imrével dolgozik együtt, valamint már technikusként is tevékenykedik.

  „– A másik sziget pedig a Balkan Fanatik. A rap is egy olyan terület az életemben, amiről gőzöm sem volt, hogy én valaha alkalmas leszek rá és majd egy zenekarban nyomhatom a vakert. Ha csak az idei évet nézem, áprilistól októberig lenyomtunk 100 koncertet. Természetesen még mindig van mit fejlődnöm és várom az újabb feladatokat. Bízom benne, hogy még sok koncert és sok újnak a megalkotása áll előttünk.Amikor eldöntöttem körülbelül 15 évvel ezelőtt, hogy színész leszek, sok minden eszembe jutott, de az, hogy rapper és rádiós műsorvezető leszek, na, az nem. Az meg, hogy majd egyszer az Artisjus-nál lesz jegyzett szövegem… végképp nem. Ilyenkor meg-megállok egy pillanatra és kibukik belőlem, hogy az élet egy csoda. Tényleg az!”- árulta el Tamás elgondolkodva

Mindenek előtt szeretnénk megjegyezni, hogy nagyon jó dolog, ha valakinek lehetősége van ennyi mindenbe belekóstolnia. Továbbá ebből is látszik, hogy mennyire közel áll egymáshoz a színész, előadói, zenei szakmák. Lényegében kiegészítik egymást, bármennyire is igyekeznek napjainkban elkülöníteni őket.

Forrás: zene