A szélsőjobboldali fordulat ismét elmaradt, de a francia kormánypolitika átmeneti káoszba kerülhet. Ursula von der Leyen uniós taktikájához hasonlóan, Macron a balközép, a jobbközép, a liberálisok és esetleg a zöldek támogatásával állíthat kormányt, de azt már nem vezetheti a saját embere.
Máris hatása van a világpiacra a tegnap esti francia választásoknak, amit jelez, hogy az euró 0,3 százalékot esett az ázsiai kereskedés korai óráiban, miután Franciaországban az Új Népi Front szélsőbaloldali párt győzött a parlamenti választásokon. Bár a piacok nemrégiben még abban a hitben emelkedtek, hogy a jobboldali Nemzeti Összefogás nem szerez abszolút többséget Franciaországban, a bizonytalanság mégis visszatérni látszik, mert a befektetőknek most az ismeretlen „új arcok” miatt kell aggódniuk.
A szélsőjobb-ellenes koalíció működött, de a kormányzás kérdése erősen homályos maradt
Annak ellenére, hogy Marine Le Pen Nemzeti Összefogás pártja (RN) az első fordulóban az első helyen végzett, ellenfeleinek példátlanul gyors taktikai választási koalíciója a harmadik helyre szorították a második fordulóban.
A hét során oda-vissza kétszáznál több jelölt lépett ki a versenyből, ami lehetővé tette a szélsőjobboldalt elutasító szavazóknak, hogy közös jelöltek mögé tömörüljenek. Ennek folytán – az eddig ismert adatok szerint – az Új Népfront (NFP) nevű alkalmi tömörülés (szocialisták, zöldek, kommunisták és a kemény baloldali (LFI) került az élre, mintegy 185 mandátummal.
Emmanuel Macron és pártja csapást szenvedett, de nem került a padlóra, és továbbra is az elnök kezében van a lehetőség a kormányzat tető alá hozására. De a vezetésére már nem.
A macronista Gabriel Attal miniszterelnök, akinek hivatali ideje csak januárban kezdődött, azt mondta, hogy ma lemond, de esetleg ügyvivőként folytatja, amíg az új kormánykoalíció ügye el nem dől, délután viszont Macron elnök közölte, hogy nem fogadja el a lemondását. Macron arra kérte Attalt, hogy a stabilitás megőrzése érdekében egyelőre maradjon a pozíciójában.
Az 577 törvényhozóból valamivel kevesebb mint százzal Macron a második legnagyobb egyéni párt Le Pené után, és könnyen össze tud gyűjteni további mintegy 50 centrista szövetségest. Elvileg egy centrista és baloldali koalíció, mintegy 340 szavazattal megszerezheti a szükséges többséget a törvényhozásban.
Viszont az, hogy a macronisták szövetkezzenek a legnagyobb baloldali párttal, amelyet sokan éppúgy szélsőségesnek festenek le, mint a Nemzeti Összefogást – nem tűnik valószínűnek. Hiába lett relatív nyertes az LFI, de még egyes szocialisták is „mérgezőnek” tartják vezetőjét, Jean-Luc Mélenchont.
Ezért nem biztos, hogy a baloldal sietve létrehozott taktikai szövetsége kibírja a hetet. Sőt, inkább ennek ellenkezője várható.
Egy Von der Leyen-típusú koalíció életképes lehet Párizsban is?
Így Franciaország zavaros vizeken hajózik tovább. Az még nem lenne példátlan, hogy hogy az elnök és a miniszterelnök különböző pártokból származik (Cohabitacion), de a jelenlegi patthelyzet teljesen új jelenség, vagyis az, hogy az ellentábor is annyira megosztott, hogy nem lesz képes szilárd kormányt alakítani.
Az egyik kilábalási lehetőség egy olyan koalíció lehet, amely Macron centristáit, a szocialistákat, a környezetvédőket és a Köztársaságiak pártjának azon törvényhozóit tömöríti, akik nem támogatták Le Pent.
Ez hasonló lenne ahhoz a szövetséghez, melyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke gyűjtött össze az Európai Parlamentben – balközép, jobbközép, liberálisok, esetleg zöldek. Ez azt jelentené, hogy az egyes törvényekről esetről esetre állapodnak meg, különféle alkuk és kompromisszumok keretében.
Franciaországban elvileg adott a választási matematika egy ilyen megállapodáshoz, mert a négy csoportosulás 310 szavazat felett büszkélkedhet a Képviselőházban, ami bár vékony és törékeny többséget jelent, de működhet, olykor „trükkös” döntésekkel.
Az viszont, hogy egy újabb macronista legyen a miniszterelnök, miután a választók ilyen vereséget mértek rá, nem tűnik valószerűnek. Miként az sem, hogy a republikánusok elfogadnák egy szocialista jelölését.
Valószínűbb lehet egy kisebb párt kompromisszumos jelöltje, vagy egy technokratákból álló kormány. Ennek a labilis megállapodásnak legalább egy évig kellene működnie, a következő elnökválasztásig, amelyen Macron már nem indulhat.
A helyzet nehézségeit fokozza a magas francia költségvetési hiány (a GDP 5%-a felett) ami egy határozott, cselekvőképes és gyorsan reagáló kormányt követelne meg.
Le Pennek nem rossz a káosz, még ha vesztett is
Létezik olyan érv is, hogy az RN, amely hagyományosan a tiltakozás pártja, nem is élvezné a kormányzás felelősségét – és főleg nem, ha az bonyolult koalícióval és kusza kompromisszumokkal jár.
Az természetes, hogy panaszkodnak az általuk piszkos trükköknek tartott háttéralkukra, amelyek távol tartották őket a hatalomtól. Jordan Bardella, a szélsőjobboldal miniszterelnökjelöltje „becstelennek” és „természetellenesnek” nevezte a választási paktumot; Eric Ciotti, az RN-t támogató republikánusok vezetője pedig „szégyenletesnek” nevezte azt.
Mégis, Le Pen viszonylag kényelmes helyzetben van, mert nem terhelik a felelősségteljes döntések, és potens ellenzéki párt lehet továbbra is. Az első fordulóban 9,3 millió francia szavazott rá, és 125 körüli mandátumszámuk meredek növekedés a 2022-es 89-hez, illetve a 2012-es kettőhöz képest.
Most viszonylag nyugodtan figyelhetik, ahogy Macron rendezi a rendetlenséget, és remélhetik, hogy a néhány éves káosz visszavezeti a választókat egy radikális jobboldali párthoz, amely kemény kezet ígért. Ez egybevág Le Pen dédelgetett törekvésével, hogy a következő alkalommal, 2027-ben megnyerje az elnökséget. Eközben jobban koncentrálhat európai térnyerésének megerősítésére is.
Maga a francia közvélemény első reakciója az exit pollok ismeretében erőszakos éjszakai incidensekben jelentkezett Párizsban.
Nem világos, hogy a randalírozás az öröm vagy a csalódás jelei voltak-e, mert sokan teljes baloldali hatalomváltásban és az elnök lemondásában reménykedtek.
