Ha már nagyon vártátok a nyarat, most egy kis előleget kaphattok belőle, legalábbis, ha hinni lehet az Időkép előrejelzésének. Azt írják ugyanis, hogy folyamatosan melegszik az idő, pénteken nyugaton, délnyugaton akár 30 fok is lehet.

A folytatásban is meleg, mondhatni nyári időre számíthattok, ugyanis a sok napsütés mellett csak időnként jelenhetnek meg felhők az égen, de ezekből eső nem esik. Pénteken a Dunántúl nagy részén szinte zavartalan napsütés várható, a Dunától keletre ugyanakkor kisebb gomolyfelhők időnként eltakarhatják a napot. Ezért

az UV-sugárzás szinte az egész országban eléri majd a nagyon erős fokozatot,

szóval 11 és 15 óra között lehetőleg kerüljétek a direkt napfényt. Ha ez nem jön össze, akkor pedig érdemes naptejet használni, és pont olyan alaposan bekenekedni, mint nyáron, a strandon.

 

Péntek reggel 8 és 14 fok között indul a nap, de délután fokozódik a felmelegedés, és 25-30 fok között lesz a maximum. A legmelegebbre a nyugaton, délnyugaton élők számíthatnak.

A Balaton már 19 fokosAz Időkép hőtérképén folyóink, tavaink vízhőmérsékletét is csekkolhatjátok. Ha valaki esetleg a Balcsit veszi célba a hétvégén, és van olyan bátor (vagy bírja annyira a hideget), akár bele is merészkedhet. Hiszen a tó hőmérséklete már Siófoknál és Akalinál is eléri a 19 fokot – ami bizonyára csak nőni fog forró hétvégén.

Szombatra helyenként záporok érkezhetnek, néhol az ég is megdörrenhet, valamint a feltámadó északnyugati szél miatt a maximumok is visszaesnek északnyugaton. Errefelé 21-23 fokot lesz napközben, miközben a Dunától keletre 25-27 fok köré melegedhet még a levegő.

Vasárnap a középső országrészben és elszórtan északon alakulhat ki egy-egy futó zápor a szeles időben. Napközben 17 és 24 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn többfelé kialakulhat zápor, zivatar, kedden viszont csak elszórtan lehet egy-egy futó zápor. Hétfőn még sokfelé erős lesz az északias szél, mely keddre mérséklődik, legyengül. Hétfőn 21-25, kedden 23-27 fok közé melegedhet a levegő.