Litvánia

Hhivatalosan Litván Köztársaság (litvánul Lietuvos Respublika, Lietuva) állam Északkelet-Európában, a Balti-tenger partján. Északról Lettország, délkeletről Fehéroroszország, délről Lengyelország és délnyugatról Oroszország Kalinyingrádi területe határolja. Egyike a három balti államnak.

Földrajz

Domborzat

Litvánia a legnagyobb és legnépesebb balti állam, a Balti-alföld déli részén terül el. Legnagyobb része hullámos alföld, 100 méternél alacsonyabban fekvő terület. Az ország legmagasabb pontja 292 méteres. A terület 30%-át tavak, mocsarak és erdőségek borítják.

Kb. 100 km hosszú partvonallal rendelkezik, amelyből csak 38 km-nek van közvetlen kijárata a Balti-tengerre. Az egyetlen nagy tengeri kikötő, Klaipėda a Kur-öböl (Kuršių marios) keskeny bejáratánál van. Ez egy sekély lagúna, amely délre egészen Königsbergig tart.

Van olyan számítási mód, amely szerint a litván főváros, Vilnius mindössze néhány kilométerre délre van Európa földrajzi középpontjától.

Vízrajz

Fő folyója, a Nemunas és néhány mellékfolyója hajózható. Nemzetközi forgalom zajlik rajta Belorusszia felé.

Éghajlat

Az éghajlat óceáni és nedves kontinentális között változik, csapadékos, mérsékelt téllel és nyárral.

Az évi átlaghőmérséklet 6 °C. Az évi csapadék mennyisége 900 mm. Az ország keleti része számottevően szárazabb, mint a partvidék.

Élővilág, környezetvédelem

Borostyán lelőhely. A kiterjedt erdőkben szarvast, rókát, vaddisznót vadásznak. A védett területeket főleg mocsarakban alakították ki.

Nemzeti parkok

Aukštaitija Nemzeti Park – fenyvesek, tavak, kis falvak az ország keleti részén.
Dzukija Nemzeti Park – erdők és mocsarak között régi erődök.
Trakai Történelmi Nemzeti Park – Trakai kis sziget egy tavon. A szigeten régi vár, benne ma történelmi múzeum működik. A környék a karaiták központja.

Történelem

Kezdetektől a nagyhatalommá válásáig

A területre az i. e. 2. évezred első felében indogermán eredetű balti törzsek érkeztek. Az i. e. 5-6. században megindult a néppé válás folyamata. A 8. században a lettektől elkülönült litvánok kisebb fejedelemségeket hoztak létre. Litvánia neve az 1008-as Quedlinburgi évkönyvben szerepel először mint a Kijevi Nagyfejedelemség része. A 13. század közepén Mindaugas fejedelem a kis államalakulatokat egyesítve felvette a nagyfejedelem címet.

Litvánia területének változása 1263-tól napjainkig

Searchtool right.svg Bővebben: Litván Nagyfejedelemség
Lengyel–litván unió
Searchtool right.svg Bővebben: Lengyel–Litván Unió

A Litván Nagyfejedelemség Európa jelentékeny részére terjedt ki a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. A litván nemesség, városlakók és parasztok 1386-ban tértek át a kereszténységre, azután, hogy Litvánia nagyfejedelmét, Jagellót (Jogaila) 1386. február 2-án lengyel királlyá koronázták. Litvánia és Lengyelország perszonálunióban egyesültek. A szoros együttműködésben harcoló lengyel és litván hadsereg legyőzte a Német Lovagrendet 1410-ben a grünwaldi csatában, a középkori Európa legnagyobb csatájában. A centralizált Moszkvai Nagyfejedelemség növekvő ereje miatt 1569-ben Litvánia és Lengyelország egyesült a Lengyel–Litván Államszövetségben. Az államszövetség tagjaként Litvánia megőrizte intézményeit, beleértve önálló hadseregét, pénzét és jogrendszerét. Ettől kezdve Litvániából sok zsidó menekült tengerentúlra az üldözések elől és tevékenységük korlátozása miatt.

Az Orosz Birodalomban és az első független köztársaság

Lengyelország harmadik felosztásakor (1795), a mai Litvánia nagy része (egy kis terület porosz birtok lett), a napóleoni háborúk után pedig az egész az Orosz Birodalom fennhatósága alá került. Bevezették az orosz közigazgatást, törvénykezést, jogrendet, az 1863-64. évi sikertelen felkelést követően megszüntették a litván nyelvű oktatást, a latin betűs litván sajtót és könyvkiadást. Tömegek váltak munkanélkülivé, ami nagy arányú kivándorlást eredményezett. A 19. század végére megerősödött a litván nemzeti mozgalom, ebben jelentős szerepet vállalt a katolikus egyház, és megalakultak az első pártok is. Az 1905-07. évi oroszországi forradalom idején az úgynevezett vilniusi szejm autonómiát és önálló parlament felállítását követelte. Az első világháború idején, 1915-től német megszállás alá került. 1918. február 16-án Kaunasban a Litván Tanács kinyilvánította Litvánia függetlenségét. 1918-ban Vilniusban ellenkormány alakult, amelyet 1919 nyarára lengyel katonai segítséggel megbuktattak, ugyanakkor Lengyelország nem adta vissza az elfoglalt Vilniust és környékét. 1923-ban litván szabadcsapatok szállták meg a versailles-i békeszerződés által a Népszövetség igazgatása alá helyezett, korábban Németországhoz tartozott Klaipėda (Memel) városát és környékét, az ún. Memel-vidéket (a megszállást az 1924. évi párizsi egyezmény szentesítette). Az így létrejött Litvánia területe 55 000 km², lakossága 2,4 millió (80% litván) volt. Az 1922. évi alkotmány Kaunast tette ideiglenes fővárosává. Az alkotmány szerinti főváros Vilnius maradt. A két világháború között gazdasága megőrizte az agrár jellegét. A többpárti koalíciós kormányzásnak az 1926. decemberi katonai puccs vetett véget. Diktatórikus rendszer épült ki. Az 1930-as évek második felében Litvániára egyre nagyobb német nyomás nehezedett, amelynek hatására az 1939. március 22-i egyezmény értelmében visszaadta Németországnak a Memel-vidéket (ez volt Hitler utolsó békés területszerzése).

Szovjetuniótól a függetlenségig

Az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktum Litvániát német érdekszférának ismerte el, majd az 1939. szeptember 28-i második szovjet-német egyezmény szovjet hatáskörbe utalta. Az 1939. október 10-i szovjet-litván kölcsönös segítségnyújtási szerződésben a SZU átadta Litvániának a Kelet-Lengyelország megszállásakor elfoglalt Vilniust és környékét, cserében katonai támaszpontokat létesíthetett az ország területén. 1940. június 15-én a Vörös Hadsereg megszállta az országot, új szovjetbarát kormány és parlament alakult. Július 21-én kikiáltották a Litván SZSZK-t amelyet augusztus 3-án felvettek a Szovjetunióba.

A szovjet terrorintézkedések miatt a lakosság nagy része 1941 júniusában felszabadítóként fogadta a német csapatokat (szeptemberben Kaunasban németbarát kormány alakult), a német kormányzat azonban megszállt tartományként kezelte az országot, ennek során a litván zsidók 90%-a életét vesztette. Ez volt az egyik legmagasabb halálozási arány a holokauszt idején.

1944-ben a Vörös Hadsereg újra elfoglalta Litvániát, és a szovjet hatóságok kollaborálás vádjával mintegy 150 ezer embert telepítettek ki Közép-Ázsiába és Szibériába. A szovjet uralom ellen az erdős vidéken fegyveres ellenállás bontakozott ki, az utolsó gerillacsapatokat csak az 1950-es évek elején tudták felszámolni. Az áttelepítettekkel együtt a szovjet hatóságok megtorlása 270 ezer embert, a lakosság 10%-át érintette. Az erőszakos szovjetesítés (kollektivizálás, oroszosítás, tervgazdálkodás stb.) ellenére sem tudták Litvániát teljes mértékben beolvasztani a Szovjetunióba, évtizedekig a szovjet rendszerrel való szembenállás fellegvára maradt. Litvániába lényegesen kisebb arányban települtek be oroszok, mint a másik két balti szovjet köztársaságba. Lettországban a lakosság harmada, Észtországban negyede orosz nemzetiségű, míg Litvániában ez az arány mindössze 5 százalék.

A gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty felszínre hozta az ellentéteket. 1988-ban megalakult a Litván Mozgalom az Átalakítás Támogatására (Sąjūdis, ejtsd: szajudisz) nevű szervezet, amely a függetlenség és a reformmozgalom élére állt. 1988 novemberében a Litván Legfelsőbb Tanács visszaállította Litvánia két világháború közötti állami jelképeit, 1989 januárjában a litvánt tette hivatalos nyelvvé, decemberben – a Szovjetunióban elsőként – törölte az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét rögzítő törvényt, s legalizálta a többpártrendszert. Az 1990-es választásokon a Sąjūdis jelöltjei nyertek, 1990. március 11-én kikiáltották a független Litván Köztársaságot, de a kormányzatnak Moszkva gazdasági blokádja és a nemzetközi támogatás hiánya miatt le kellett mondania ideiglenesen a független állam jogainak tényleges gyakorlásáról. 1990-ben Észtországgal és Lettországgal politikájuk összehangolására felújították Balti Tanács működését. 1991 januárjában a hadsereg a Moszkva-barát Együttélés mozgalom támogatásával kísérletet tett a szovjethatalom helyreállítására. A szovjet kommandós alakulatok több középületet elfoglaltak, januárban megalakult a szovjet hű Litván Nemzeti Megmentés Bizottsága. A gyengülő központi hatalom azonban a visszarendeződést a nagyszabású tömegdemonstráció (százezer ember védte élő pajzsként a parlamentet) és a nemzetközi tiltakozás miatt nem tudta elérni. Az 1991. február 11-i népszavazáson a litvánok 85%-a a Szovjetunióból való kiválásra szavazott.

A független Litvánia

Ötven éves megszállás után Litvánia a kommunistaellenes függetlenségi mozgalom, a Sąjūdis vezetésével 1990. március 11-én kikiáltotta függetlenségét, a volt szovjet tagállamok közül elsőként. 1991 januárjában a Vilniusban a szovjet ejtőernyősök vissza akarták foglalni a TV tornyot, és 14 litván nemzetiségű polgárt lőttek le. 1991. február 4-én Izland volt az első ország, amely elismerte Litvánia függetlenségét, és Svédország először nyilvánította konzulátusát nagykövetséggé. Az Amerikai Egyesült Államok sohasem ismerte el Litvánia és a két másik balti állam szovjet megszállását.

Az 1991. augusztusi moszkvai konzervatív kommunista puccskísérlet bukása után, 1991. szeptember 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elismerte Litvánia függetlenségét. Szeptember 17-én az ENSZ tagja lett Litvánia. 1993 májusában felvették az Európa Tanácsba, júliusban önálló valutát (litas) vezettek be. Az utolsó szovjet katona 1993. augusztus 31-én hagyta el az országot, korábban, mint Németországot. Szeptemberben Észtországgal és Lettországgal együtt szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról döntöttek. 1995-ben az Európai Unió társult tagja lett. 2001. május 31-én a Kereskedelmi Világszervezet 141. tagjává vált. 2004 márciusában a NATO, májusban az Európai Unió teljes jogú tagja lett.

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Litvánia államfője a köztársasági elnök, akit közvetlenül választanak meg öt éves időtartamra. Az elnök felügyeli a kül- és biztonságpolitikát. A parlament jóváhagyásával kinevezi többek közt a miniszterelnököt és az alkotmánybíróság (Konstitucinis Teismas) tagjait.

A litván parlamentnek (Seimas) 141 tagja van, akiket 4 évre választanak meg. Egy politikai párt jelöltje legalább 5%-os támogatottsággal juthat be a parlamentbe, pártszövetségeknek 7%-ot kell elérniük.
Közigazgatási felosztás
Litvánia jelenlegi közigazgatási felosztását 1994-ben hozták létre, majd 2000-ben némileg módosították. Az ország tíz megyéből (apskritis, tsz. apskritys) áll, melyek a székhelyükről kapták nevüket. A megyék élén a kormányzó áll, akit a vilniusi központi kormányzat nevez ki. Legfőbb feladatuk a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete. A megyék összesen 60 helyi önkormányzatra (városokra és járásokra) oszlanak, amelyek tovább bonthatók több mint 300 kerületre. Minden helyi önkormányzatot négy évre választott tanács irányít.

Népesség

Általános adatok

A lakosság 82%-a litván. Az orosz anyanyelvűek többsége Vilniusban, Klaipėdában és a nagyobb városokban él. A második világháború után megnőtt a lengyelek száma.

Annak ellenére, hogy a litván gazdaság kétségtelenül növekszik, sok ember még mindig szegénységben él és a helyzet látszólag nem javul. Egy 2005 júniusában közzétett amerikai jelentés szerint a 107,5 USD havi minimálbér 1998 júniusa óta változatlan, amely jóval a szegénységi küszöb alatt van. Az átlagfizetés 336,8 USD havonta.

Gazdaság

Általános adatok

2003-ban, az Európai Uniós csatlakozás előtt Litvániának volt a legnagyobb gazdasági növekedése az összes tag- és tagjelölt ország között, elérve a 8,8%-ot a harmadik negyedévben. 2004-ben a GDP növekedése 6,6% volt, amely hatásos gazdasági fejlesztést tükrözött. 1998-ig Litvánia rendelkezett a legnagyobb oroszországi kereskedelemmel a balti államok közül. Az 1998-as orosz gazdasági válság miatt az ország főleg a nyugat irányába fordult.

Litvánia a Világkereskedelmi Szervezet tagjává vált és 2004. május 1-jén belépett az Európai Unióba. Hivatalos adatok szerint a belépés 2004-ben 10,6%-ra csökkentette a korábbi nagy munkanélküliséget, mások azonban azt állítják, hogy ez a nagy elvándorlásnak köszönhető. Litvánia nagyjából befejezte a nagy állami létesítmények privatizálását. A nemzeti pénznem, a litas 2002. február 2-től az euróhoz van rögzítve EUR 1,00 = LTL 3,4528 árfolyamon.

Gazdaság: Litvánia gazdasági életét a II. világháború előtt alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Nem voltak ipari nyersanyagai, hiányoztak a tengeri kikötők, az ipart csak kisüzemek képviselték (élelmiszer-, fa- és textilipar). A mezőgazdaság fejlődését a feudális birtokviszonyok gátolták. A SZU tagjaként gazdaságát a szovjet extenzív iparosítási politika határozta meg. Ehhez a nyersanyag és az energiahordozók Oroszországból érkeztek, a kész termékek a szovjet piacra kerültek. Litvánia a fejlettebb régiókhoz tartozott, a gazdaság színvonala a SZU átlagának 115%-a, a mezőgazdaság szerepe a másik két balti államhoz képest jelentősebb volt. A SZU-ból való kiválása megviselte a litván gazdaságot, 1992-ben a bruttó hazai termék előállítás 34%-kal esett vissza. 1997-ben a GDP 11,3%-át mezőgazdaság, 27,9%-át az ipar, 60,8%-át a harmadik szektor adta.

Mezőgazdaság: Litvánia területének 46,7%-a szántó, 7,3%-a rét és legelő, 30,7%-a erdő, 15,3%-a terméketlen, illetve beépített terület. A mezőgazdaság vezető ágazata a belterjes takarmányozó-istállózó állattenyésztés (a mezőgazdasági termelés kb. 2/3-át adja), amely főként hús- és tejtermelő szarvasmarha tenyésztésre (980 000 db 1997) és sertéstartásra (1,1 millió db) szakosodott, de baromfiállománya (8 millió db) is tekintélyes. A növénytermesztésben a gabonafélék (búza 1,1 millió t, rozs 380 000 t, árpa 1,4 millió t, zab 108 000 t) és a takarmánynövények szerepe a legfontosabb, de számottevő a burgonyatermesztés is. Az ipari központok körül városellátó (főleg zöldségtermesztő) mezőgazdaság alakult ki.

Bányászat: Litvániának nincsenek nyersanyagai és energiahordozói, ez a gazdaságban komoly problémát jelent. A hőerőművek működéséhez szükséges nyersanyagokat Oroszországból és Ukrajnából vásárolja. A villamos energia termelés (1997-ben 14,2 milliárd kWh), több mint 80%-át elavult és veszélyes ignalinai atomerőmű szolgáltatja. A Nemunasom, Kaunasnál kis vízerőmű működik.

Ipar.

A feldolgozóiparban a második világháború után kialakult gép- és vegyipar vezet. Mindkettőben elsősorban munkaigényes ágazatok jelentősek. A gépipar főbb ágai: elektronika, elektrotechnika, műszer- és szerszámgépgyártás, hajóépítés és javítás, mg.-i gépek gyártása. A balti államok közül csak Litvániának van orosz kőolajat feldolgozó üzeme Mažeikiaiben. Ennek termékeire települt a műanyag- és műszálipar. Fontos a műtrágyagyártás is. Hazai nyersanyagokat dolgoz fel a foglalkoztatásban és exportban jelentős élelmiszer-, textil-, fa-, cellulóz- és papíripar. A élelmiszeriparban a hús-, a tej-, a malom- és a cukoripar vezet. A nagy hagyományú textilipar jellegzetes ága a len feldolgozás. Az ipar döntő hányada Vilniusban, Kaunasban és környékén tömörül; Klaipéda, Šiauliai és Panevėžys jelentősége is nőtt.

Litvániának a közlekedés-földrajzi helyzetet kedvező, kijárata van a Balti-tengerre, fontos köz- és vasútvonalak haladnak át rajta É-D-i és K-Ny-i irányban. A Nemunas teljes hosszában hajózható, fő folyami kikötője Kaunas. Kevés a jó tengeri kikötője, de azok fagymentesek; legfontosabb Klaipéda. Vasútvonalának hossza 2002 km, az országos közutaké 68 160 km, ennek 90%-a aszfaltozott. Közlekedéshálózatának központja Vilnius, amelynek légi összeköttetése van Moszkvával és a balti államokkal.

Külkereskedelme.

A SZU utódállamaival és Oroszországgal erősen visszaesett, jelentősen fejlődtek a nyugati kapcsolatai. 1997-ben az import értéke (5,6 milliárd $) csaknem másfélszerese volt az exportének (3,9 milliárd $). Exportjának fő tételei: textíliák, mezőgazdasági termékek, gépek, vegyipari cikkek, faipari termékek. Kivitel iránya: Oroszország, Németország, Fehéroroszország, Lettország, Dánia, Olaszország Az import fő tételei: ásványi nyersanyagok, gépek, vegyipari cikkek, élelmiszerek. Az import származási helye: Oroszország, Németország, Lengyelország, Olaszország, Dánia, Egyesült Királyság, Svédország

Közlekedés

Az országban európai szintű autópálya hálózat van kiépítve. Sok a gyorsforgalmi út is. A legfontosabb út az E67-es Via Baltica-nak nevezett út.

A hajóközlekedés is kielégítő. Rendszeresen járnak hajók Kielbe és Sassnitzbe is.

Légiközlekedés többnyire Helsinkin vagy Varsón keresztül történik az EU felé.

Litvániának a közlekedés-földrajzi helyzetet kedvező, kijárata van a Balti-tengerre, fontos köz- és vasútvonalak haladnak át rajta É-D-i és K-Ny-i irányban. A Nemunas teljes hosszában hajózható, fő folyami kikötője Kaunas. Kevés a jó tengeri kikötője, de azok fagymentesek; legfontosabb Klaipéda. Vasútvonalának hossza 2002 km, az országos közutaké 68 160 km, ennek 90%-a aszfaltozott. Közlekedéshálózatának központja Vilnius, amely légi összeköttetése van Moszkvával és a balti államokkal.

Kulturális világörökség

Az UNESCO a kulturális világörökség részének tartja:

Vilnius történelmi központja;
Kur-földnyelv (Oroszországgal közös);
Kernave régészeti területe;
Struve földmérő vonal litvániai emlékei: Panemunėlis, Nemenčinė, Nemėžis

Ó litván konyha

Orosz, lengyel, tatár és német hatásokra alakultak ki bizonyos ételek, mint pl. a litván borscs, a pelmenyi (koldūnai) vagy a sózott, szárított, félbehasított libák. A soknemzetiségű országban bonyolult, olykor mértéktelenül sok hozzávalóból álló étkek terjedtek el (pl. žemaitijai libaleves).

A keleti konyha hatására megismert müszaka olyan régi litván halételek megjelenéséhez vezetett, mint a csuka savanyú káposztával. A vadászatnak köszönhetően az ólitván konyhában a prémes vadból, mocsári, vízi vadakból készült ételek terjedtek.

Már a 14-16. században exportáltak szárított vadhúst és füstölt vaddisznóhúst Nyugat-Európába. A vaddisznó-sonka olyan nívós termék volt, hogy a litván államban fizetőeszközként használták a 15. században.

Kedvelt szinte minden méhészeti termék (híg házi sör, mézsörök, mézeskalács). Az ólitván konyha a lengyel konyhaművészet hatására gyakrabban használ félkész és késztermékeket (kolbászokat, füstölt húsokat, túrót, tejfölt, aludttejet, olajat), mint kész meleg ételeket.

Új litván konyha

Az új litván konyhára jellemző a sok előétel és a burgonyás-húsos, burgonyás-tejes, burgonyás-tojásos meleg második fogások fogyasztása.

A sózott és füstölt húsok mellé semleges ízű, gyakran teljesen sótlan zöldséges vagy gabonás körítés illik. Sajátosan litván körítés az árpa (gyöngykása és árpakása), káposzta, fehérrépa, karórépa, sárgarépa, borsó, de mindezekből csak keveset fogyasztanak.

A baltikumi konyhák közül a litvánban a legelterjedtebb a fűszerhasználat, bár ez is csak főleg majoránnára, fűszerköményre, petrezselyemre, hagymára, kaporra korlátozódik. Nemzeti fűszernek tartják a köményt és a majoránnát.
A tea sajátos litván elnevezése: „arbata”.

A cukrászkészítmények az egész Baltikumban a német konyha hagyományait őrzik. A litvánok mézzel és fekete borssal, illatos (jamaikai) borssal, citromhéjjal, szerecsendióval teszik ezeket még finomabbá.

Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Litvánia
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu