Közel háromszáz macsek versengett a díjakért. Nyolcvankét kölyök-, százhetvennyolc felnőtt és huszonnégy ,,szenior” korú macska részvételével lezajlott a Szegedi Cicamentők első szépségversenye.

Az egyesület tájékoztatása szerint a bűbájos házi kedvencek közel nyolcezer szavazatot gyűjtöttek be, a kéthetes voksolás alatt pedig több mint ezer fővel bővült a facebookos táboruk.

Frenky

A versenyzők között szívmelegítő volt olyan macskákkal is találkozni, akiket a Szegedi Cicamentőkönkéntesei mentettek meg és juttattak új, szerető otthonba. Külön örömünkre szolgált, hogy fogyatékkal élő – süket, félszemű, háromlábú, félfülű – versenyzőink is voltak – olvasható az állatvédők beszámolójában.

Ribizli

A juniorok versenyét Balogh Alexandra Frenky nevű kiscicája, felnőttekét Csizmadia Adrienn Ribizli nevű macskája nyerte. A szépkorú macsekok kategóriájában Stefánné Hollósi Petra Kata Manfréd nevű kandúrja kapta a legtöbb szavazatot.

Manfréd

A Cicamentők két különdíját Fekete Piroska Lipót nevű kiskedvence, valamint Borszéki Rita Alex nevű, háromlábú kandúrja vitte el.

Lipót

Szépségversenyünkön a kategóriánként legtöbb szavazatot kapott cicusok nyereménye egy-egy ajándékcsomag, benne a „100 legendás macska” című könyvvel, egy 3000 forintos vásárlási utalvánnyal, és egy plüsscicával.

Alex

A Ciamentők Szépe gazdija a szegedi Profi Fotó Kft. felajánlásaként egy vászonképet vehet majd át cicájáról. A Cicamentők kedvencének egy finomságokkal teli ajándékcsomagot juttatunk el – derült ki a szervezet közleményéből.

Hozzátették a versenyben résztvevő állatokról hamarosan egy falinaptár is készül, mellyel a tervezett szegedi állatvédelmi központ anyagi támogatóit kívánják megajándékozni.

Forrás és képek: vasarhely24