A beteg jelenleg altatásban van.

Véget ért a pécsi Idegsebészeti Klinikán végzett operáció, amelyet élőben közvetítettünk a Szeretlek Magyarország Facebook-oldalán.

Ahogy megírtuk, Karácsony István először motorozás közben vette észre, hogy a bal lába magától remeg, de erős koncentrációval még le tudta állítani a reszketést. Akkor volt 40 éves, most pedig 43, és már előfordul vele, hogy éjszaka is azért riad fel, mert testének bal része tetőtől talpig bénultan remeg.

A mai műtét célja az volt, hogy két elektródát ültessenek be a két agyféltekéjébe, amit egy úgynevezett neuropacemakerrel kötnek össze, hogy így szüntessék meg a rohamait.

István az agyműtét nagy részében ébren volt, sőt beszélt is. A beavatkozás vége óta viszont altatásban van.

Az orvosok a helyszínen lévő kollégánk szerint sikeresnek ítélték a műtétet, de egyelőre altatják a beteget, és a következő hetek sok mindenről döntenek majd. A neuropacemakert és az egész rendszert három hét múlva kapcsolják be. A beteg egyébként a körülményekhez képest jól van, a következő héten a gyermeke ballagására készül, mint megtudtuk.

Az élő közvetítés első része:

https://www.facebook.com/IMagyarorszag/videos/10155600503911194/?t=1

Az élő közvetítés második része:

https://www.facebook.com/IMagyarorszag/videos/10155600557586194/?t=1

Forrás: Szeretlek Magyarország