Home Főhírek Belföldi hírek Leparancsolta a mentőkről a bakancsot az idős asszony

Leparancsolta a mentőkről a bakancsot az idős asszony

Kihívta a mentőket a férjéhez, majd levetette volna velük a bakancsot, mondván: nehogy összejárják a frissen felmosott padlót.

A mentők segítségét kérte egy nő, akinek a férje végtaggyengeségről számolt be. Az Országos Mentőszolgálat sokat látott bajtársai azonban a lakás ajtajában szokatlan kéréssel találták szemben magukat.

A bejelentő nyitott ajtót, akit a mentők látványa ugyan megnyugtatott, ám a – munkavédelmi szempontból mindenképpen előnyös – bakancsokon megakadt a tekintete. A mentők beszámolója szerint felszólította mindannyiukat, hogy vegyék le a csizmákat, „mert nemrég lett felmosva.”

„Egy ilyen bakancs fel- és levétele nem egyszerű, de legfőképpen nem gyors folyamat. Ki kell fűzni, sőt, van, amelyiken egy cipzár is garantálja a védelmet” – írják a mentők közösségi oldalukon, ahol arról is beszámolnak, hogy a sakk-matt helyzetet végül a mentőápoló oldotta meg, aki megígérte az asszonynak, hogy ha lesz rá idő a betegellátás után, ő maga fogja felmosni a padlót.

A bakancs ezek után maradhatott.

A helyszíni vizsgálatok alapján kiderült, hogy a férfinek súlyos agyvérzése volt, később életmentő beavatkozást hajtottak végre rajta a közeli stroke-centrumban.

Bár a felmosás így elmaradt – számoltak be a mentők –, az asszony végül hálásan köszönte meg a lakást „összejárkáló” bajtársak segítségét.

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Képek: iszolnok, autoesstilus, Euronorm

ElőzőEgerészölyvet mentettek a rendőrök
KövetkezőEsős, borús napunk lesz
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás