Június 21-től telt házas meccseket rendezne Anglia, nem korlátoznák a szurkolók számát a labdarúgó Európa-bajnokság londoni találkozóin.

A londoni Wembley Stadionban eredetileg hét mérkőzést rendeznének a nyári Európa-bajnokságon, és a The Sun szerint június 21-től a teljes arénát megnyitnák a szurkolók előtt.

A brit kormány egy hete jelentette be, hogy június 21-től a társadalmi érintkezés minden korlátozását feloldhatja. Ez azt jelentheti, hogy a Wembley Stadionban 90 ezer néző szurkolhat az Európa-bajnokság meccsein.

Ráadásul a brit miniszterelnök, Boris Johnson egy interjúban arról beszélt, készek arra, hogy a hét találkozón felül még több meccset rendezzenek meg, ha erre szükség van. Akár az egész tornát a szigetországban vinnék, és a londoni Wembley mellett kilenc további angliai helyszínt jelöltek meg – másik három fővárosi stadion, két manchesteri aréna, és egy-egy birminghami, newcastle-i, sunderlandi és liverpooli helyszín.

Utóbbi javaslat kapcsán az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön bejelentette, hogy nem tervez helyszínváltozást, vagyis az eredetileg kijelölt 12 városban tartanák az Eb-t. Korábban az AP amerikai hírügynökség arról írt, hogy Bilbao, Dublin és Glasgow esetében az érvényben lévő rendelkezések alapján nem garantált a nézők jelenléte, azért ez a három város kikerülhet a rendezők közül.

Arról, hogy a nézőket milyen arányban engednek majd be az Eb-stadionokba – köztük a budapesti Puskás Arénába –, várhatóan április 7-én születik döntés.

A koronavírus-járvány miatt tavaly nyárról idénre halasztott Eb-t a tervek szerint június 11. és július 11. között Európa 12 nagyvárosában – Budapesten, Londonban, Münchenben, Bakuban, Szentpéterváron, Rómában, Koppenhágában, Bukarestben, Amszterdamban, Dublinban, Bilbaóban és Glasgow-ban – rendezik.

A magyar válogatott Münchenben találkozik a németekkel, és a Puskás Arénában fogadja majd Portugáliát, valamint Franciaországot.

ripost

Hirmagazin.eu