Lefagyott a Juno

forrás: MTI

Leálltak a Jupiter körül keringő űrszonda kamerái és műszerei – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. Egy hét alatt ez már a második meghibásodás. A napenergiával hajtott űrszonda ötévi utazás után júliusban állt a Jupiter körüli pályára, fő küldetése, hogy felmérje a bolygó mágneses mezejét és kiderítse: van-e szilárd magja az égitestnek.

A tájékoztatás szerint ez előző nap, október 18-án történt: a Juno automatikusan úgynevezett “biztonságos üzemmódba” kapcsolt, leálltak a kamerái és műszerei. A NASA közlése szerint az űrszonda a másnapra, október 19-re tervezett adatgyűjtést már nem végezte el a Jupiter körül keringve. A Juno kommunikál ugyan a földi irányító központtal, de működése korlátozott lesz, amíg a NASA mérnökei meg nem állapítják a meghibásodás okát.

Egy hét leforgása alatt ez már a második meghibásodása az űrszondának. A múlt héten a Juno hajtóműrendszerének két szelepével adódtak gondok, de a NASA szerint az akkori és a mostani problémának nincs köze egymáshoz. A gondok miatt az elliptikus pályán keringő űrszonda decembernél korábban nem kerül ismét bolygóközelbe. Az űrszonda először augusztusban közelítette meg annyira a bolygót, hogy felvételeket tudott készíteni a Jupiter viharos északi sarkáról.

A napenergiával hajtott Juno ötévi utazás után júliusban állt a gázóriás körüli pályára. A Juno fő küldetése, hogy felmérje a Jupiter mágneses mezejét. A hidrogénből és héliumból álló gázgömb légkörén kell “keresztülnéznie” a pólus fölötti pozíciójából, és fel kell mérnie a bolygó felszínét. A Jupiterrel kapcsolatban a tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született az óriás.

Lefagyott a Juno
EPA/NASA

Az űrszonda méréseivel arra a kérdésre is keresik a választ, hogy van-e szilárd magja az égitestnek. Meg akarják tudni azt is, miért a Jupiter déli és északi fényei a legragyogóbbak a Naprendszerben. A tudósok megfejtenék a Nagy Vörös Folt titkát is. A folt a Jupiter jellegzetes, távcsövekkel a Földről is jól látható légköri képződménye. A Lockheed Martin építette űrszondának 20 hónapig kell kitartania, ezután minden bizonnyal belehull a Jupiter légkörébe, amely összeroppantja és elégeti.

 

Exit mobile version
Megszakítás