Egy észak-szíriai anarchista ország, Észak-Szíria Demokratikus Szövetsége, vagy más néven Rovaja kriptopénzt vezetne be, ezzel egyúttal megkerülné az őket sújtó gazdasági szankciókat.

A háborúk által évekig kínzott ország különös berendezkedést próbálna ki: egy pozitív példát szeretnének állítani a világnak arra, hogyan nézhet ki egy „blockchain” alapú közvetett demokrácia, amelyben az ökológia, a nemek egyenlősége és a háborús tapasztalatok pozitív oldala kap hangsúlyos szerepet – írja a Coindesk.

Különös állam

A négy millió embernek otthont adó Rovaja régió az elmúlt hat évet területi függetlenségéért vívott háborúkkal töltötte, jelenleg törékeny béke uralkodik a kis országban. A szomszédos hatalmak – Törökország, Szíria, Irán, Irak – ugyanakkor gazdasági szankciókkal sújtják a kis országot, ezért most azt fontolgatják, hogy a hivatalos pénznemet, a szír lírát egy kriptopénzre cserélik le. De ez nem minden, a blockchain technológiát a társadalomszervezésben is alkalmaznák.

Erselan Serdem, az ország technológiai fejlődési programjának vezetője elmondta, kriptográfiát tanító akadémiát is kialakítanának. Az ötletgazda Amir Taaki, egy bitcoin-fejlesztő veterán, aki Barcelonában is egy kriptoegyetem megalapításán dolgozik jelenleg.

Rojava egy különös államforma meghonosításán is dolgozik, „a forradalmi projekt a társadalmat az anarchista alapelvekre építené fel jogi, védelmi, társadalmi és kulturális szempontból is” – mondta Taaki a Coindesknek.

Erselan Serdem hozzátette: a háborúban szerzett tapasztalataik segítenek az erőforrások hatékony elosztásának megszervezésében, és hogy egy pozitív példát állítsanak a világnak. Alapjaitól gondolják újra a rendszert, és azt is, az emberek hogyan osztják el a javakat egymás között demokratikusan, központosítás nélkül.

Az új rendszert a társadalom decentralizált rendszerének nevezzük.

Az akadémiák egy kurd elméleti politikus, Abdullah Ocalan „demokratikus konföderáció” filozófiáját követik, amely az államberendezkedéshez hasonlóan a közvetlen demokráciát, feminizmust és az ökológiát helyezi előtérbe. A blockchain technológia és a kriptopénzek pedig ennek elérésében kulcsfontosságúak lesznek.

Készpénzről kriptopénzre

Jelen pillanatban Rojava gazdasága készpénzen alapul, ezért is fontos lenne az átállás egy digitális kriptopénzre. A készpénzes működés és a szankciók miatt ahhoz, hogy az országhatáron túlra küldhessenek pénzt a helyiek, magas díjakat kell fizetni.

Ahhoz, hogy Isztambulba küldjünk pénzt, nagyjából 10 százalékos (értékarányos – a szerk.) díjat kell fizetni. Úgy gondoljuk, kriptopénz segítéségével ezt globálisan 2 százalékért meg lehet valósítani – mondja Amir Taaki.

Ehhez persze az első lépés, hogy infrastruktúrát kell építeni, helyi készpénzváltókat kell kialakítani bitcoinnal, és a lakosoknak helyi nyelvekre lefordított pénztárca szoftvereket kell elérhetővé tenni. Ezen kívül bitcoinos pénzforgalmi rendszert (például mint a lightning network, a bitcoin nettósító elszámolási rendszere) kell létrehozni a pénzforgalom meggyorsítása, olcsóvá és biztonságossá tétele érdekében.

Olyan megoldásokat is keresnek, amely nem feltétlenül használ netkapcsolatot, a kriptopénzeket akár rádiós frekvencián is küldhetnék, és felmerült, hogy olyan papírpénzt bocsátanak ki, amely kritopénzhez kötött.

Blockchain az államban

Rojava új elképzelt társadalmát együttdolgozók rendszere alkotja, akik különböző funkciókat látnak el a közösségen belül. Létrehozzák a digitális közigazgatási rendszerüket Rovaja demokratikus szellemében, és a blockchain technológia teszi lehetővé, hogy a polgárok uralmat gyakoroljanak az intézmények felett, okosszerződéseken keresztül léphetnek velük kapcsolatba, és transzparens módon nyomon követhetik a működésüket.

Azt akarják megmutatni, hogy igenis létezhet egy teljesen új berendezkedésű társadalom, amely korábban nem látott módon működik – az autonómiával, az ökológiával és az „ön-adminisztrációval” összhangban.
Forrás: portfolio.hu