forrás: hirado.hu/F.Z.

Feszült belpolitikai témák alakítják a napirendet valamennyi olyan országban, amely érintett a menekültválságban és szomszédos Magyarországgal. A hirado.hu szakértő segítségével járt annak utána, hogy milyen belső ellentétek játszanak közre, amikor Románia miniszterelnöke „olvas be” Orbán Viktornak.

Nagy port kavart a szerb kormányfő kirohanása, aki második világháborús, elfogadhatatlan elemhez hasonlította a szerb-magyar határon épült kerítést: Szerbia „nem fog falakat emelni és nem fog Auschwitzban élni” – mondta Aleksandar Vucic. Az osztrák Werner Faymann kancellár szintén Európa legsötétebb korszakához hasonlította a magyarországi intézkedéseket. (A holokauszttal való példálózást azóta több zsidó szervezet is kikérte magának.)

A legkeményebb kritikát talán Románia miniszterelnöke, Victor Ponta fogalmazta meg a magyar kormány migrációs politikájával szemben. Szerint a magyar intézkedésekhez hasonlót „eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott” Európa.

Tényleg bukott politikus a román kormányfő?

Nem alaptalanul nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Victor Ponta román kormányfőt bukott politikusnak. A román közéletet ugyanis szinte napról napra az tartja lázban, hogy az úgynevezett korrupcióellenes ügyészség (DNA) kit fog éppen eljárás alá vonni. A szervezet komolyan gondolja a munkáját, hiszen Victor Ponta is a látóterébe került: okirat-hamisítással és hivatallal való visszaéléssel vádolják egy korábbi privatizációs ügylet kapcsán – mondta a hirado.hu-nak Barabás Tibor János, a Külgazdasági és Külügyi Intézet vezető kutatója.

Victor Ponta pozíciója az ellene irányuló eljárás óta igencsak bizonytalan. A gyanúsítás óta lemondott a Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött elnöki tisztségéből, és egyre többen nyilatkoznak úgy, hogy a miniszterelnöki széktől is meg kéne válnia a szocialista politikusnak. Ezt az álláspontot képviseli Románia államfője, Klaus Iohannis, de Ponta távozását sürgette a minap Günther Kirchbaum is, aki a német parlament alsóházának, a Bundestag Európa-ügyi bizottságának a vezetője.

Bukarest, 2015. június 9. "Ponta, ne várj, lemondást!' feliratú táblát tart egy nő egy Victor Ponta román miniszterelnök lemondását követelő tüntetésen Bukarestben 2015. június 9-én. Ezen a napon a parlament nem függesztette fel Ponta mentelmi jogát, akit okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsít a román Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság, a DNA. (MTI/EPA/Bogdan Cristel)„Ponta, ne várj, lemondást!’ feliratú táblát tart egy nő egy Victor Ponta román miniszterelnök lemondását követelő tüntetésen Bukarestben (MTI/EPA/Bogdan Cristel)

Victor Ponta érzi a rá nehezedő nyomást, és azt se feledjük, hogy túl van egy vesztes államfői választáson, ahol nagy meglepetésre történetesen Klaus Iohannis ellenében maradt alul. Ha még ez nem lenne elég, Pontára ránőtt koalíciós partnere is, az egyre népszerűbb Gabriel Oprea román belügyminiszter.

A támadások ellenére mindazonáltal sikerült növelnie a népszerűségét, és itt érthetjük meg, hogy miért jött kapóra Pontának Magyarország tulajdonképpeni lenácizása a kerítésépítés ürügyén – tette hozzá.

Erdélyt is féltik, és nagyon akarják Moldvát

Victor Ponta cselekvését annak fényében kell vizsgálnunk, hogy hamarosan országgyűlési választások lesznek Romániában. Választást nyerni pedig csak akkor lehet, ha népszerű egy politikus a választók körében.

Ponta ennek megfelelően az elmúlt időszakban több hangulatjavító gazdasági intézkedést tett, csökkent például az áfa, és úgy tűnik, hogy a román gazdaság szépen pörög. Persze kérdés, hogy mennyire tartható fenn ez hosszabb távon, ugyanis a román GDP-t tulajdonképpen csak a fogyasztás pörgeti, és közben elhalványulnak a beruházások – hívta fel a figyelmet Barabás Tibor János.

Ha tehát Ponta, illetve pártja sikeresen akar nekivágni a közelgő országgyűlési választásoknak, akkor nem alapozhat túlzottan a gazdasági sikerekre. (A gazdaság állapotát közvetve jól jellemzi az az adat, hogy dübörög az elvándorlás is Romániából, a lakosság száma 19 millió alá esett, és súlyos a szakemberhiány.) És itt jön képbe a mesterségesen fűtött nacionalizmus.

Feszült belpolitikai témák alakítják a napirendet valamennyi olyan országban, amely érintett a menekültválságban és szomszédos Magyarországgal. A hirado.hu szakértő segítségével járt annak utána, hogy milyen belső ellentétek játszanak közre, amikor Románia miniszterelnöke „olvas be” Orbán Viktornak.

Nagy port kavart a szerb kormányfő kirohanása, aki második világháborús, elfogadhatatlan elemhez hasonlította a szerb-magyar határon épült kerítést: Szerbia „nem fog falakat emelni és nem fog Auschwitzban élni” – mondta Aleksandar Vucic. Az osztrák Werner Faymann kancellár szintén Európa legsötétebb korszakához hasonlította a magyarországi intézkedéseket. (A holokauszttal való példálózást azóta több zsidó szervezet is kikérte magának.)

A legkeményebb kritikát talán Románia miniszterelnöke, Victor Ponta fogalmazta meg a magyar kormány migrációs politikájával szemben. Szerint a magyar intézkedésekhez hasonlót „eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott” Európa.

Tényleg bukott politikus a román kormányfő?

Nem alaptalanul nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Victor Ponta román kormányfőt bukott politikusnak. A román közéletet ugyanis szinte napról napra az tartja lázban, hogy az úgynevezett korrupcióellenes ügyészség (DNA) kit fog éppen eljárás alá vonni. A szervezet komolyan gondolja a munkáját, hiszen Victor Ponta is a látóterébe került: okirat-hamisítással és hivatallal való visszaéléssel vádolják egy korábbi privatizációs ügylet kapcsán – mondta a hirado.hu-nak Barabás Tibor János, a Külgazdasági és Külügyi Intézet vezető kutatója.

Victor Ponta pozíciója az ellene irányuló eljárás óta igencsak bizonytalan. A gyanúsítás óta lemondott a Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött elnöki tisztségéből, és egyre többen nyilatkoznak úgy, hogy a miniszterelnöki széktől is meg kéne válnia a szocialista politikusnak. Ezt az álláspontot képviseli Románia államfője, Klaus Iohannis, de Ponta távozását sürgette a minap Günther Kirchbaum is, aki a német parlament alsóházának, a Bundestag Európa-ügyi bizottságának a vezetője.

hirmagazin_2015-09-23_132451
„Ponta, ne várj, lemondást!’ feliratú táblát tart egy nő egy Victor Ponta román miniszterelnök lemondását követelő tüntetésen Bukarestben (MTI/EPA/Bogdan Cristel)