A H-Moto Team versenyzője, nagy reményekkel kezdte a 2023-as szezont, hiszen karrierje során előszőr gyári pilóta lett. Az IDM egyik legjobb csapata, a BCC Alpha Van Zon BMW szerződtette le: a 22 éves motoros a gyári BMW nyergében a világ egyik legerősebb bajnokságának Superbike kategóriájában végül első évében a legjobb 10 között zárt összetettben. Hasonló eredményt ért el a Maco Racing Team versenyzőjeként az Endurance-világbajnokságon, annak ellenére, hogy az EWC-ben igencsak fontos szerencse elkerülte őt és csapatát. Kovács Bálint szezonértékelésében elmondta, az idei esztendőt a tanulásnak szánta, és ehhez képest elégedett lehet az elért eredményeivel. A jövőjével kapcsolatban csak annyit árult el, jó irányban haladnak a tárgyalások.

2023 12 15 alpha bmw kovacs balint2
2023 12 15 alpha bmw kovacs balint2

Ha egy mondattal kéne értékelni a 2023-as évet, mi lenne az?

Őszintén? Ugyan elégedett vagyok az idei szezonommal, de azokat a hibákat, amiket elkövettem, 2024-ben mindenképpen ki kell javítanom.

Miként élted meg, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában versenyezhettél, ráadásul a BMW gyári versenyzőjeként?

Hatalmas lehetőség volt számomra, hogy a spanyol bajnokik után idén az IDM-ben állhattam rajthoz, ráadásul a mezőny egyik legjobb gyári csapatában. Rengeteget tanultam, és ami a legfontosabb, belülről átélhettem azt, miként működik egy igazi topcsapat.

2023 12 15 alpha bmw kovacs balint1
2023 12 15 alpha bmw kovacs balint1

Fura lehet a kérdés, de volt valamiben hiányérzeted?

Miután számomra ezen a szinten az idei tanulóév volt, az elért eredményeim jók és kevésbé jók voltak. Egyedül a tesztek hiányoztak nekem igazán, hiszen ezeken a pályákon évekkel ezelőtt, vagy egyáltalán nem versenyeztem. Azt is nagyon sajnálom, hogy az év második felében nem jött össze egy Top5-ös vagy egy dobogós eredmény. De az elmondottak ellenére sem lehetek elégedetlen.

Főleg annak tükrében, hogy a német bajnokság mellett az Endurance-világbajnokság valamennyi európai futamán elindulhattál…

2023 12 15 maco racing kovacs balint2
2023 12 15 maco racing kovacs balint2

Ez így van, ráadásul nagyot léphettem előre, hiszen idén már nem tartalék vagy éppenséggel beugró pilóta voltam, hanem állandó versenyzője voltam a szlovák Maco Racingnek. Noha itt nem BMW-vel, hanem Yamahával indulhattam, az állandó motorcsere miatt ennek köszönhetően is sokat fejlődhettem a motorbeállítások terén. Ki merem mondani, jobb versenyzővé váltam.

Bármilyen furcsa is ezek után, de eredményekben viszont elmaradtál a 2022-es esztendő eredményeitől. Tudod ennek az okát?

2023 12 15 maco racing kovacs balint3
2023 12 15 maco racing kovacs balint3

Az EWC-ben nemcsak az számít, hogy milyen gyors és felkészült vagy, a jó eredmény eléréséhez kell egy hatalmas adag szerencse is. Nos, utóbbinak alaposan híján voltunk idén, ám az utolsó futamon bebizonyítottuk, igenis rengeteg potenciál van a csapatban és bennünk, versenyzőkben is.

Hogyan tovább? Vannak már konkrétumok?

Jó úton haladnak a tárgyalások, őszintén remélem, hogy lesznek jövőre is hasonló lehetőségeim. Egyelőre azonban konkrétumokról még nem tudok beszámolni. Egy dolog azonban biztos, ha lehetőséget kapok 2024-ben is az idei csapataimnál és jobb eredményeket akarok elérni az ideieknél, akkor még több munkára lesz szükségem. Mind a felkészülés, mind pedig a versenyhétvégék alatt. Ugyanis kizárólag így léphetek előre, így érhetek oda a legjobbak közé.

2023 12 15 maco racing kovacs balint1
2023 12 15 maco racing kovacs balint1

Amennyiben szeretnének naprakészek lenni a Kovács Bálint szereplésével kapcsolatos hírekkel, akkor látogassanak el www.bikebalint.com weboldalra.

2023. december 15., péntek

– H-Moto Team –

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA