Több nemzetközi tanulmány is beszámolt már a plazmaterápia hatékonyságáról, amit hazánkban is sikeresen alkalmaznak.

A szakemberek feladata most az, hogy minél több plazmát elraktározzanak a járvány második hullámára.

A plazmaterápia hazai kutatói szerint elkerülhetetlen, hogy a magyaroknak is szembe kelljen nézni a járvány második hullámával. Lacza Zsombor, az OrthoSera Kft. ügyvezetője és a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese a Borsnak elmondta: már több nemzetközi tanulmány is megjelent a plazmaterápiával kapcsolatban, sőt ők is beadták a magukét.

Húszból tízen felépültek

– Az amerikaiak más elvet követtek – magyarázta a Borsnak Lacza Zsombor. – Ők összesen 5000 plazmát adtak be. Tanulmányukból kiderült, hogy alacsony volt a súlyos szövődmények száma, vagyis megállapították, hogy a terápia biztonságos. Ők egyáltalán nem vizsgálták be a plazmákat, sőt azt sem követték, a kezelt betegek felépültek-e vagy sem. Ez volt az ára annak, hogy sok beteget vizsgáltak, viszont így kevés adatot szereztek be. Mi éppen fordítva gondolkodtunk. Kevés betegnek adtunk be plazmát, de csak az arra alkalmasat, vagyis azt, ami valóban hatékony lehetett a betegséggel szemben. Így sokkal több adatot gyűjtöttünk a donorjainkról, ami nagyon hasznos a jövőt illetően. A mi húsz betegünk közül tízen felépültek a koronavírusból, és jól vannak.

India nem győzi a járványt donorral

Indiában egyre több a fertő­zött, így több plazmabankot hoztak létre.

– Indiában az a baj, hogy meghaladja az igények száma az elérhető plazma mennyiségét. Száznál is kevesebb donor jelentkezett, és napi 20-30 adag plazmát kérnek a kórházak napi szinten, hiszen sok a súlyos eset. Ők most ennek kezelésére keresik a megoldást. Nálunk 450 donor jelentkezett, nagy feladat volt a donorok jelentkezésének kezelése, ráadásul csak tíz százalékuknak volt alkalmas a plazmája.

Be kell spájzolni a készletekből

Lacza Zsombor és csapata most azon dolgozik, hogy alkalmas plazmával töltsék fel a raktáraikat.

– Több nemzetközi tanulmány és a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy ez a terápia működik, és meg is tudjuk csinálni. Nehezíti a dolgunkat, hogy az alkalmas donorok száma folyamatosan csökken, ezért nehéz sok ember számára elérhetővé tenni. Most ennek megoldásán dolgozunk: többek között koncentráljuk a plazmát, és próbáljuk elérni, hogy ne legyen szükség vércsoportazonosságra. Ez egy véges erőforrás, amivel spórolni kell, gyakorlatilag futunk a donorok után, hogy tudjuk majd kezelni a súlyos állapotban lévő betegeket – mondta a szakember.

Lacza Zsombor hangsúlyozta, hogy ameddig nincs vakcina és gyógyszer, nincs más hatékony megoldás a betegség kezelésre.

– Amíg nincs vakcina vagy gyógyszer, addig az az egyetlen lehetőségünk, hogy bespájzolunk plazmából. Szerencsére azokban a kórházakban, melyekkel szerződésben állunk, jelenleg nincsenek súlyos esetek, így most nincs szükség plazmabeadásra.

SZEPTEMBERRE MEGLEHET AZ OROSZ VAKCINA
Hamarosan több ezer embe­ren kezdik meg az orosz vakcina tesztelését. A harmadik fázisban azonban Oroszország mellett két közel-keleti országban is tesztelik majd az oltóanyagot. A vak­cina tesztelésének második szakasza augusztus 3-án fejeződik be, az oltóanyag hivatalos bejegyeztetése pedig 2020 augusztusára, szeptemberére várható. A tervek szerint Oroszország még idén 30 millió dózist gyárthat le az oltóanyagból. Ahhoz, hogy az ország védett legyen, körülbelül 50 millió embert kell beoltani, amivel a tervek szerint 2021-ben fognak végezni. A tervek szerint 2021-ben további 170 millió adag vakcinát további öt másik országban fognak legyártani.

ElőzőLehetetlen helyesírási teszt: ezer emberből 90% nem tudja..
KövetkezőKét „nagydarab” lopott, székesfehérvári rendőreink a lakosság segítségét kérik – képek..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza