Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Korábban is fenyegették már a hírbe hozott pólosokat

Korábban is fenyegették már a hírbe hozott pólosokat

Kósz Zoltán: Ha kell, a poligráftól kezdve a szembesítésig mindent vállalunk

Lapunk is beszámolt arról, hogy ismert sportolókat hoztak hírbe egy most 13 éves kislány két évvel ezelőtti megerőszakolása ügyé­ben. Egyikük, Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó hétfőn a nyilvánosság elé állt, és azt mondta, szívesen beszél az ügyről, mert nincs takargatnivalójuk.
Kiderült: a kislány előbb a másik férfit, Petőváry Zsoltot vádolta nemi erőszakkal, édesanyja azonban nem fogadta el, hogy pszichológus vizsgálja meg a gyereket. Februárban már Kósz Zoltán neve is erőszaktevőként merült fel. Hétfői lapszámunkban azt írtuk, üzleti vita miatt kerülhettek célkeresztbe a pólósok.

Blikknek nyilatkozó Kósz Zoltán, akit társával, Petőváry Zsolttal együtt sportklubjuk egykori tanítványa nemi erőszakkal vádolt meg. Az olimpiai bajnok vízilabdázó először beszélt az őket ért vádakról és az elképesztő előzményekről, egyebek mellett arról, hogy már februárban retorziókkal fenyegette meg őket a kislány családjának egy barátja.

A most 13 éves kislányt a sportember ötéves korától ismeri, a családjából más is lejárt az uszodába, így hosszú ideje kapcsolatban állt velük. Kósz elmondása szerint az édesanya és az édesapa edzőtáborba is elkísérte a csapatot, és jó, már-már baráti viszony alakult ki közöttük. A kislány körülbelül hétévesen jelentkezett vízilabdázni, és örömmel fogadták. Ugyanakkor sem Kósz Zoltán, sem Petőváry Zsolt nem volt edzője a gyereknek.

Az olimpiai bajnok szerint a kislányt tündéri, mosolygós, aranyos gyerekként ismerték meg, semmilyen gond nem volt vele, amíg családi problémák nem jelentkeztek nála. Mint fogalmazott, kiderült, hogy a gyereknek volt egy botlása, amiből rendőrségi ügy is lett, ennek ellenére nem küldték el az egyesületből. Elfogadta Petőváry érvelését, és adtak még egy esélyt a gyereknek, aki maradhatott. Tudták, hogy pszichológus foglalkozik a kislánnyal, aki segít neki feldolgozni a megváltozott életkörülményeit.

Több mint hat hónappal ezelőtt minden megváltozott. Az anyuka lefényképezett egy papírt, amelyen a kislány arról írt, hogy Petőváry miket tett vele, ezt MMS-ben elküldte Petővárynak. Ebben az írásban még nem említette a gyerek Kószt. Petőváry találkozott az anyával, azt javasolva, hogy menjenek el pszichológushoz, hátha kiderül, miért ír valótlanságot a gyerek. Ezt azonban a szülő elutasította, majd újabb MMS érkezett tőle, ebben a lefényképezett írásban már Kósz Zoltán is szerepelt erőszaktevőként.

Kószék ekkor ügyvédhez fordultak, és vele együtt ültek le az édesanyával beszélni, azt javasolva, keressenek egy független orvos szakértőt vagy ha szükséges, akár egy nőgyógyászt is. Az anya Kósz elmondása szerint semmire nem volt hajlandó. Ez februárban történt, ekkor beszéltek a család egyik barátjával is, aki súlyos következményeket helyezett számukra kilátásba.

Azóta azonban senki nem kereste meg Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot, a sajtóból tudták meg, hogy szexuális erőszak gyanúja miatt nyomozás indult. – Állunk minden vizsgálat elébe, ha kell, a poligráftól kezdve a szembesítésig mindent vállalunk – szögezte le Kósz Zoltán.

– Ez egy nagyon érzékeny téma, nehéz olyan dolgot mondani, amiből nem lesz népharag. A szakértők feladata lesz megállapítani, hogy a kislány igazat mond-e vagy hazudik – mondta a Ripostnak Gerencsér András, a kislány jogi képviselője.

Tegnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon az anya jelenlétében megkezdődtek az igazságügyi szakértői vizsgálatok, s többek között pszichológust és nőgyógyászt is bevonnak.

Lapunk írta meg elsőként: nem zárható ki, hogy a szentendrei Papszigetre tervezett sportközpontjuk miatt próbálják lejáratni üzleti ellenfeleik Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot.

A cikket írta: Szemán László János, Magyar Idők
ElőzőKönnyű, kuszkusszal töltött, sült tök: nem hizlal, és nagyon finom
KövetkezőVideót közölt az éjjeli budapesti tűzről a katasztrófavédelem (A cikk videót tartalmaz)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás