Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Könnygázt kellett bevetni Röszkén a menekültek ellen

Könnygázt kellett bevetni Röszkén a menekültek ellen

hirmagazin_2015-08-26_150423

A konfliktust részben az váltotta ki, hogy eleredt az eső és 200 ember szeretett volna a hangárba menni, amelyet nem használhatnak.

Dulakodás alakult ki a röszkei táboron belül szerda délelőtt, a rendőrség könnygázt is bevetett a rend helyreállítása érdekében a menekültekkel szemben – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Az Index helyszínen tartózkodó tudósítója szerint „a konfliktust az váltotta ki, hogy a táborban a gyerekeikkel ott lévők a megeredt esőben nem akartak tovább ázni, fedelet akartak a fejük fölé. Ez azt jelenti, hogy a hangárba akartak bemenni. Többen a kinti rácsoknál álldogáló újságírókhoz is oda szerettek volna menni.”

A rendőrség nagy erővel vonult a helyszínre, és a rend helyreállítása érdekében könnygázt is bevetett, így rövid idő alatt sikerült lecsillapítani az embereket. Helyreállt a rend a röszkei hangárnál, ahol a zöldhatáron elfogott menekültek 24 órán át tartózkodnak, ezalatt felveszik az adataikat és ujjlenyomatot vesznek tőlük. A menekültek közül sokakban okoz feszültséget az ujjlenyomatvétel, feltehetően erről is szerettek volna beszélni az újságírókkal.

A táborban délre a feszültség nem volt érzékelhető. Az MTI tudósítója szerint a megszokott rendben folyik a munka, és a regisztrált személyeket buszokkal szállítják el.

Forrás: szeretlekmagyaroroszag; Kép: Google. illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás