9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárKitálalt a házasságáról Pécsi Ildikó: Elfogadta férje másik szerelmét

Kitálalt a házasságáról Pécsi Ildikó: Elfogadta férje másik szerelmét

Ahogyan férje is az övét.

Pereskedés és betegség… Sok mindennel meg kellett küzdenie az utóbbi időszakban Pécsi Ildikónak és férjének, Szűcs Lajosnak. Már abban sem voltak biztosak, hogy a sok szenvedés és szomorúság egyszer véget ér, de úgy tűnik, a január végre szépnek ígérkezik. Annál is inkább, mert jeles dátum közeledik: január 4-én lesz ötven éve, hogy összeházasodtak.

„Szépen, öregesen, meghiten ünneplünk majd. Ez most nekünk a legnagyobb dolog – mondja a Story magazinnak a Kossuth-díjas színésznő, és nem tagadja, mindkettőjük egészségét megviselték az elmúlt évek történései. „Lajosomnak súlyos műtétje volt, de szerencsére már túl van a nehezén, el-eljár otthonról, bevásárol, én pedig aggódva lesem az ablakból, hogy hazatérjen, aztán pedig megyek elé. Ha pedig késik, majd’ elájulok az izgalomtól. Olyan nehéz ez, hiszen ő sohasem volt beteg, és soha nem volt sérült.”

Szerencsére az egymás iránt érzett szerelmük mindent túlél. A válogatott futballista Az aranyember című filmben látta meg Pécsi Ildikót, és akkor elhatározta: elveszi feleségül. Kitartóan ostromolta, és célba ért, ők lettek a hetvenes évek igazi álompárja.

Hogy mi a titkuk? A színésznő elárulta. „Lajos iszonyatosan szeretett engem és a fiát… de ha pályára lépett, a másik nagy szerelmére, a futballra koncentrált. A mi egymásba kapaszkodásunk annyira erős volt, hogy ez a két „szerelem” jól megfért egymás mellett. Sőt én sem voltam ezzel másként, hiszen én ugyanígy éreztem a színház iránt. (…) Lajosnak ugyanolyan szigorúan szerelmes viszonya volt a focihoz, mint nekem a színházhoz, de ez minket nem szétszakított, hanem összekovácsolt. Ez a mi hosszú házasságunk titka. Megértettük egymást. Egymásba kapaszkodunk ötvenéven át, és ez így is marad, amíg csak élünk.”

Forrás: blikkruzs.blikk.hu

FOTÓ: MTI – ZIH ZSOLT

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem