A biztonsági kamera előtt eljátszotta, hogy kirabolták, de a nyomozókat nem tudta becsapni. (Budapesti Rendőr-főkapitányság, 2017. 10. 02., hétfő)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. október 1-jén hajnalban érkezett bejelentés, miszerint a Budapest XV., Bánkút utcai dohányboltba bement egy ismeretlen férfi és kezében kést tartva megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat, aki át is adott neki 1 millió forintot.

A rendőrökben már az intézkedés kezdetén kétségek merültek fel az alkalmazott által elmondottak valóságtartalmát illetően. A 18 éves K. Mihály meghallgatása során beismerte, hogy valójában nem történt rablás, a pénz nagy részét ő játszotta el szerencsejátékon. Már napokkal előtte nagyobb összeget veszített, és ezt próbálta meg visszanyerni az este folyamán, de csak tovább halmozta a veszteségét. Éjfélre már 600 ezer forintot játszott el a dohánybolt bevételéből.  A férfi a keletkezett hiányt egy megrendezett rablással akarta eltüntetni.

Éjfél után felhívta a 17 éves P. R.-t, aki rövid gondolkodási idő után beleegyezett, hogy részt vesz a bűncselekményben. Ezt követően a fiú az előre megbeszéltek szerint hajnali 3 óra 22 perckor belépett a dohányboltba és késsel a kezében a bevételt követelte, majd a kassza tartalmát egy hátizsákba pakolta és elmenekült a helyszínről.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a nyomozók a 17 éves budapesti P. R.-t még aznap, vasárnap délután a XVI. kerületben elfogták és előállították. A két férfit a rendőrök sikkasztás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve a bűncselekményt kitervelő férfit kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását is.

Forrás: police.hu

Képek: borsonline, egrihirek

ElőzőA Kormány gondoskodik az idősekről
KövetkezőPusztító hurrikánok hozzák a keddi esőt Magyarországra – VIDEÓ
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza