Kipróbálták a Marsra szállás lassítóernyőjét

Dátum:

hirmagazin 2015 06 10 101620
forrás: MTI

Újabb próbát hajtott végre a NASA a majdani marsi landolásokra használandó, repülőcsészealj-formájú leszállóeszközzel, az ejtőernyő azonban ezúttal sem nyílt ki teljesen.
Az ejtőernyő kibomlott, de nem nyílt ki teljesen – közölte Kimberly Newton, az amerikai űrkutatási hivatal szóvivője. A NASA kedden sajtótájékoztatón tárja fel a teszt részleteit.

Az időjárás miatt többnapos halasztást követően hétfőn az űreszköz – Low Density Supersonic Decelerator (LDSD) – egy óriási héliumballonnal emelkedett fel a hawaii Kauai szigetéről. Háromórás utazás után a háromtonnás „csészealj” levált a ballonról, majd egy hordozórakéta segítségével 55 kilométeres magasságba emelkedett a Csendes-óceán felett. Innen kezdte meg leszállását a Földre az űrhajózás történetének legnagyobb ejtőernyője segítségével, a harminc méter átmérőjű ernyő azonban nem nyílt ki teljesen.

A teszttel az atmoszférán szuperszonikus sebességgel áthaladó, zuhanó eszközök lassításának technológiáját kutatták. A NASA tavaly nyáron egy hasonlóan nagy ejtőernyőt tesztelt, amely akkor szintén nem nyílt ki teljesen. Az idei év egyik fő célja az ernyő újratervezése volt.

Az amerikai űrkutatási hivatal évtizedek óta ugyanolyan ejtőernyőt használ a marsi légkörbe érkező űreszközök lelassítására. Mivel a Marson nagyon ritka a légkör, az űreszközök landolását elősegítő ernyőknek különösen erősnek kell lenniük. Ha azonban asztronautákkal együtt, nehezebb űrhajóval történik a landolás, még nagyobb és erősebb ejtőernyőre van szükség. A most használt ernyő méreteiben a kétszerese a közel egytonnás Curiosity marsjáró landolásakor használtnál.

A NASA 2016 nyarára tervezi a következő tesztet. Elképzeléseik szerint a 2030-as években embert küldenek a Marsra.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett

A 2024 JZ aszteroida mérete a gízai nagy piramishoz...

Valami furcsa tárgyat kergetnek a japánok az űrben az emberiség jövője érdekében

Takarítani indultak az űrbe a japánok. Sok gondjuk van...

Ilyen volt a teljes napfogyatkozás, ha valaki nem látta..

Az Egyesült Államok 15 államát érinti a hétfői teljes...

Nem vagyunk egyedül? Fény érkezett egy Naprendszeren kívüli bolygóról

Megvizsgáltak egy Földhöz hasonlító égitestet. A NASA legújabb csúcsteleszkópja, a James Webb...
Megszakítás